Július, Nyárhó, Szent Jakab, avagy Áldás hava... Hát, igen. Eleink még nem számoltak vele, hogy a felelőtlen utódok gallyravágják a bolygót, ahol élnek, ezért Áldás havaként nevezték júliust, az aratás, a jövendő új kenyér, az Élet után... Nem számoltak UV sugárzással, 40 fokokkal, bőrrákkal, pollenriadóval és allergiával. Nem kenték magukat N+X faktorszámú napvédővel, tüsszögtek különböző gazok irritáló pollenfelhőiben és nem szaladgáltak lassan már hegesztésnél is védelmet nyújtó napszemüvegekben. Helyette örültek a nyárnak, hogy beért a jövő évi kenyérnekvaló és ünnepelték a bőséget. Tudtátok, hogy... Az aratást általában jeles napon, Péter Pál napján kezdték? Vagy hogy a gabona betakarításának sikerét számos hiedelemmel és szokással igyekeztek bebiztosítani? A munkát fohászkodással, imádsággal, kalapemeléssel kezdték meg elődeink. A betakarításnál használatos eszközeiket a templomkertben gyűjtötték össze, ahol a pap megszentelte azokat. Az aratók a búzatábla szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Az első learatott búzaszálnak, az első kévének nagy jelentősége volt... Amelyik baromfi ebből evett, egészséges és termékeny lett. Ha az arató derekára kötötte, a hiedelem úgy tartotta, elűzi a fájdalmat.  Érdekes hagyomány volt szinte mindenhol, hogy egy kis darabon talpon hagyták a gabonát, ezzel biztosítva jövőre is a jó termést... Megadták a módját mindennek. Megadták a tiszteletet... a világnak.

Kicsit vissza kéne venni ebből a nagy lendületből!... Kicsit lassítani, kinyomni a mobilt, szétnézni, elgondolkodni... amíg nem késő.