|
|
|
| Áldás hava... | Július, Nyárhó, Szent Jakab, avagy Áldás hava... Hát, igen. Eleink még nem számoltak vele, hogy a felelőtlen utódok gallyravágják a bolygót, ahol élnek, ezért Áldás havaként nevezték júliust, az aratás, a jövendő új kenyér, az Élet után... Nem számoltak UV sugárzással, 40 fokokkal, bőrrákkal, pollenriadóval és allergiával. Nem kenték magukat N+X faktorszámú napvédővel, tüsszögtek különböző gazok irritáló pollenfelhőiben és nem szaladgáltak lassan már hegesztésnél is védelmet nyújtó napszemüvegekben. Helyette örültek a nyárnak, hogy beért a jövő évi kenyérnekvaló és ünnepelték a bőséget. Tudtátok, hogy... Az aratást általában jeles napon, Péter Pál napján kezdték? Vagy hogy a gabona betakarításának sikerét számos hiedelemmel és szokással igyekeztek bebiztosítani? A munkát fohászkodással, imádsággal, kalapemeléssel kezdték meg elődeink. A betakarításnál használatos eszközeiket a templomkertben gyűjtötték össze, ahol a pap megszentelte azokat. Az aratók a búzatábla szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Az első learatott búzaszálnak, az első kévének nagy jelentősége volt... Amelyik baromfi ebből evett, egészséges és termékeny lett. Ha az arató derekára kötötte, a hiedelem úgy tartotta, elűzi a fájdalmat. Érdekes hagyomány volt szinte mindenhol, hogy egy kis darabon talpon hagyták a gabonát, ezzel biztosítva jövőre is a jó termést... Megadták a módját mindennek. Megadták a tiszteletet... a világnak.
Kicsit vissza kéne venni ebből a nagy lendületből!... Kicsit lassítani, kinyomni a mobilt, szétnézni, elgondolkodni... amíg nem késő. | 2007-07-16 11:50:21 | |
|
Hozzászólás: Ha szeretnél hozzászólni, előbb be kell lépned!
| királylány - 2007-08-06 19:38:57 | Válasz erre | Meg kell tanítani az embereket lassítani....észrevetetni velük a bennünket körülvevő apró szépséget... egy bokorban megbújó fióka riadt csipogását meghallva megvárni míg az anyukája visszatér az élelemszerzésből és követelőző csipogást a szájában hozott maggal, vagy bogárlárvával némítja el... vagy engedje meg magának, hogy hanyattfekve, fűszálat rágcsálva figyelje a felhőket...és a fák, a hűs árnyat adó fák alatt megpihenve a falevelek játékát figyelgetve belenézzen a csiklandozóan, huncutul utat törő napfény símogató sugaraiba... lassan, élvezve a pillanatot és a természetet, ahogyan kaptuk és ha szerencsénk van még birtokolhatjuk egy darabig.... de a kizsákmányolását be kell fejezzük....
|
| zsagica - 2007-07-23 07:45:37 | Válasz erre | Szia Robin:)
Nem is annak szántam!S nem az irása hanem "Ő" magára utaltam!
De hagyjuk bizony a propagandát!
Köszi a választ!
Üdv:zsagica
Előzmény
|
| mash - 2007-07-22 10:43:25 | Válasz erre | Szia zsagica:)
Egyetértünk... Kivéve abban, hogy nem értem, hogy jön ide Gyurcsány Ferenc? De ha már idejött, nem tudok róla, hogy bármilyen könyve vagy írása kötelező olvasmány lenne... Hagyjuk a narancsos propagandát, jó? Legalább ebből a témából hagyjuk ki a politikát! Ez nem jobb, vagy baloldal kérdése.
Ha politikát akarsz, s ahhoz hozzászólni, vitatkozni, ajánlom több, korábbi naplójegyzetemet! Azoknál szívesen várom!
Üdv: mash
Előzmény
|
| zsagica - 2007-07-22 09:26:00 | Válasz erre | Szia!
Egyettértek azzal amit irtál!
De kérdem én:-nem késő-e már most is ?
Szerintem már a homok óra csak pereg,pereg az 1440.p-től visszafordithatatlanul!!!!
Kötelező olvasmányként az ilyen irásokat tenném!!!Nem pedig a Gy.Ferencről!
Szomoru!
Önpusztitó életet élünk! Dalolva,s módszeresen pusztitjuk a környezetünket,s a természetet, mely oly csodálatos!!!!!!!!!
Nem?
STOPPPPPP!Áljunk meg egy gondolatra!
Nézzzzetek szét!!
Örülök ha ilyen értelmes emberekre bukkanok!
Köszönöm!
|
|
|
|