A minap beléptem az IWIW-re, mert eszembejut néha, és böngészgettem az úgymond ismerőseim között. Elmerengtem... A merengés oda vezetett, hogy alaposan megnyesegettem "ismerősfám" ágait!... Mi hozta ki belőlem a nekivadult virtuális kertészt? Hm. Sora van annak... Azzal kezdődött, hogy rá kellett ébrednem, ismerőseim javarészének inkább már csak a neve sejtet valami megkopott emléket, moccant meg a lelkem mélyén valami elfelejtett, eltemetett érzést, aminek az eredőjét már messze magam mögött hagytam az Idő országútján. Nézem az arcokat... elsőre idegennek tűnnek, csak mélyebben a szemükbe nézve fedezem fel, mondjuk a kis srácot, akivel "életreszóló barátságban" voltam, vagy a tinilányt, akivel némileg-nemileg, ideig-óráig, jól éreztük egymást... De az engem bejelölő, kopaszodó férfi, vagy a szarkalábas szemű, X-gyermekes asszony mellett, vadidegenként mennék el az utcán... Persze, ez természetes, ha azt vesszük, hiszen ez az IDŐ nevű dimenzió megváltoztat, átalakít minket (vagy mi idomulunk hozzá), és ettől még ismerem őket... Vagy nem? Igen, ezen a ponton, az "Ismerősnek jelölöm" pontján bizonytalanodtam el, és ez vezetett el végül is oda, hogy megritkítsam kapcsolataim fáját. Ráébredtem, attól még nem nevezhetem ismerősömnek azt, aki akár egy emberöltőnyi, 25-30 év elmúltával csak annyira tisztel meg, hogy rámklikkel, "jelöl ismerősnek". Vagy vica versa: én jelölöm őt, írok neki, de a reakció mindössze annyi, hogy "felvesz ismeretségei közé". Aha. Na, és akkor? Most dobjak 6-ost golyóval?! Ez a tag most az ismerősöm? Szerintem, csak egy megfakult emlék, egy arc a múltból. A jelenben csak egy vadidegen, akinek bővítem a listáját egy közösségi oldalon!... Íme, hát ez az ok, ezért nyesegettem meg ismerőseim egyre inkább burjánzó, iwiw-es bokrát!... Vagy rosszul állok én ehhez az egészhez? Az én hozzáállásommal lenne baj? Virtuális túlérzékenységben szenvednék? Vagy csak egyszerűen, trendien fogalmazva, egy hülye köcsög vagyok?? Ehh!... Gondoljon mindenki, amit akar! Én így látom a világot!:)