Szeptember 19-én, a mai napon 1819-ben, megírta egyik kedvenc versemet John Keats (London, 1795. október 31. – Róma, 1821. február 23.), a nagy angol romantikus költők egyike, akit gyakran, mint a "Szépség Költője"-ként említik...

John Keats: AZ ŐSZHÖZ

Párák és érett ízek évszaka,

jössz s hő hived, a sárga nap, örűl,

s összefogtok s áldott fürtök soka

csügg a szőlőn a nádtetők körűl;

mohos ágat dús almasúly töret

s zamat tölt miden őszi magvakat,

dinnye dagad, feszűl cukros bele

a mogyoróknak s száz bimbó fakad:

késő virág, minőt a méh szeret,

s már azt hiszi: örök a méz-szüret,

mert nyári sejtje csordultig tele.

Ki nem látott még téged? - Kiszököm

s megleslek gyakran csűrök közelén,

ülsz gondtalan a téres küszöbön

s hajad lágyan leng a cséplés szelén,

vagy épp aratsz és mákillat hatol

hozzád s elaltat és nem méri már

sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt;

vagy főd, mint fáradt béresé, hajol

atak tükrére s friss italra vár;

vagy bor-prés mellett les lassú, sovár

szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd.

Hol a tavasz nótái? mind halott?

Mi gondod rá! van néked is zenéd:

míg esti felleg sző be halk napot

s a tarlón rózsák színét szűri szét,

a parti fűzfák közt busongva dong

a szúnyograj, mely száll, meg szétomol,

mert kapja-ejti kényén könnyű lég;

kövér nyáj béget s visszazeng a domb,

tücsök cirpel, veresbegy is dalol:

finomka fütty a szérüskert alól

s gyűlő fecskék zajától zúg az ég...

(Fordította: Tóth Árpád)