|
|
|
| Provokáció! | Ehh!... Tegnap megejtettem az Első Csapást itten, azt' nagy elánnal vártam a tömegek rivalgó hurrázását, de csak egyetlen visszajelzés érkezett... Cumi. De neked, Zsuzsi X, köszönöm a biztatást!:) Summa summarum, okulva az előzményekből, úgy döntöttem, provokállak benneteket némileg! :> Úgyis foglalkoztat a téma... Hallottátok ezt erőszakolós rendőrsztorit, nem? Tudjátok, amiben - állítólag - 5 rendőr, ill. az ötből csak kettő (vagy három?) megküldte altestileg ezt a Zsani nevezetű leányzót... Vélhetőleg, erős felindulásból. Az eset óta eltelt időben összeállt és rendezte sorait az ügyben véleményt nyilvánítók két csapata is: A Zsani SC. drukkerjai egyenesen már-már Jean D'Arc-hoz hasonlítják Zsanit. Főleg profilból. Hm... S no persze, az öt fakabát vérét kívánják. A másik tábor, a Zsernyák FC. szurkolói pedig már a bárca kiállítását szorgalmazzák nagy hangon, a luvnyának kikiáltott és lekönyvelt csaj részére. Sőt! Az egyik zsaru mennyasszonykája bedobta magát, és fakabátos pasiját egyenesen a szentek közé sorolta! (II. János Pál, huzzá' már! Kell a hely!) Továbbá, - ez a legújabb, dobtam is agyam -, a csaj előállt azzal, hogy Zsani béjbi felmenői ugyanabból a faluból kerekedtek fel világhódítani, mint az ő meghurcolt, (Maszületett) Báránykám-ként szólított, hólelkű vőlegényéé... véres, többgenerációs mexikói családregényt sejtetve ezzel a háttérben. Ahh!... A díszletek, szereplők a helyükön. Mi a véleményetek? Nem igaz, hogy nincs!... Ja, ja! Még egy! Már vicc is született a témában!:))) Íme: Új csajozós duma: Szia! Hazakísérjelek? Sok errefelé a rendőr... - Most már tényleg ti jöttök!:) | 2007-06-11 12:11:50 | |
|
Hozzászólás: Ha szeretnél hozzászólni, előbb be kell lépned!
2. oldal / 2 oldal összesen 1 2 |
| Karmica - 2007-07-01 13:25:24 | Válasz erre | Hali!
Szerintem azt, hogy akkor reggel mi történt, sosem fogjuk pontosan megtudni. De azért csak gondolkozzatok el rajta, mennyire életszerű a történet, és azért azóta a fejlemények sem igazán a lánykát igazolják - legalábbis a sajtóban elhangzottak szerint - . Az viszont egyértelmű, hogy ezen a sztorin csak a lányka keresett, akár igaz volt, akár nem......
|
| mash - 2007-06-11 19:06:12 | Válasz erre | Szeva juzer!:)
Tény, hogy kiscsaj tutira nem tűnik zárdaszűznek, aki azon az ominózus napon éppen a templomból osont hazafelé, aholis csendes zsolozsmázással mulatta idejét... Hm. Én nem tudom, mi és hogy történt - remélhetőleg majd kiderül -, de az is biztos, hogy zsernyákok fején is olvadozik némi vaj...
|
| juzer - 2007-06-11 14:27:39 | Válasz erre | Üdv!
Nos, néztem az üggyel kapcsolatos videót és nekem az jött le, hogy a csaj hangja túl nyugodt a történtekhez képest...vagy olvasta a szöveget, vagy betanulta. Túl sok rendőrök által használt kifejezést is használ.
Azért a rendőr srácokat se kell félteni persze, hisz a fakabát alatt ők sincsenek fából :)
|
2. oldal / 2 oldal összesen 1 2 |
|
|
|