Nekem február már a tavaszt sejteti... Ugyan még hideg van, a nappalok rövidek, izmózik az influenza... de mégis!:) Talán e hónap rövidebb volta teszi, vagy az egyre hosszabban járó Nap, nem tudom. Eltelve a téllel, ünnepeivel, én már a távolban a tavaszt látom. Hóvirágot, napfényt, rügyeket a fákon és madárdalt, az ébredő nedves föld illatát...:) Ezt a hangulatot érzem ki Radnóti Miklós (ki nálam avatottabban fogalmazta ezt) "Naptár" című versének februárra írt strófájából is...

Megvillan a nap, hunyorint.

S íme fehér hangján

rábéget a nyáj odakint,

tollát rázza felé s cserren már a veréb.

*

Bevezetőként elmondanám, a hónap latin neve, Februarius. (A "fabruare" latin szó, jelentése: megszentelni, megtisztítani.) Februa, azaz „Engesztelő” volt Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve. Ahogy Februa adott életet Marsnak, úgy ad helyt február Mars havának, vagyis márciusnak.

Az egyházi kalendárium szerint a februárban kezdődő vasárnapok már a húsvétra néznek, tehát nem visszafele a karácsonyra, hanem előre a húsvétra. Vége a karácsonyi ünnepkörnek. Ez a hónap egyházilag a Böjtelő hava.

Nevezik még Halak havának is, mivel február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár.

JELES NAPOK

Február 1. - Szent Brigitta napja

Ír Szent Brigitta, régi magyar nevén Brigida, Breda, Írország védőszentje. A hagyomány szerint az V–VI. század fordulóján élt. Egy tölgyfa alatti cellában remetéskedett. Azon a helyen épült a híres Kildare „Tölgyfahajlék” kolostor.

Brigitta (ír nyelven Brighid) jelentése: „ragyogó, fennkölt”, illetve „erős”, hasonlóan a német Berthához (ónémet Beratha). Az utóbbi a téli napfordulatnak, a fény születésének istennője volt a germánoknál, s eredetileg Brighid is hasonló tisztséget viselt a kelta panteonban. A legfőbb istennőháromságot személyesítette meg. Ő volt a tűz, a tűzhely és kovácsolás; az otthon és a szülés, a kutak, a gyógyítás és a varázsszavú költészet védnöke.

Legendája szerint, - Szent- Brigitta (Brigida), az istenfélő (és vélhetőleg szellemileg alultáplált) szűz látva, hogy közeleg eljegyzésének ideje, kérte az Urat, küldjön rá valamilyen testi hibát, hogy legalább ily módon elkerülhesse a kérők tolakodását. Ekkor az egyik szeme megpattant, és kifolyt...

Február 2. - Urunk bemutatása, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja

Köznyelvünkben meghonosodott a februári „Gyertyaszentelő Boldogasszony” napja. Nevezik „bémutatás ünnepének” is, mivel ezen a napon „mutattatott bé a templomban a Krisztus Jézus a Mózes törvénye szerint”.

Ünneplése a IV. századtól kezdve általános volt. A nyugati liturgiában Szűz Mária tisztulásának, és a fénynek ünnepe lett. A görög liturgia a találkozás ünnepének nevezi, mert ekkor találkozott Krisztus az emberiséggel Simeon és Anna prófétaasszony személyében.

A római katolikus vallás GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY néven ünnepli ezt a napot. Azért szenteljük meg az emberi természetünket, jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket is. József és Mária ez alkalommal mutatta be áldozatként a két gerlicét vagy galambfiókát. Ekkor szentelték az Úrnak az elsőszülött fiút. Jézus bemutatása a jeruzsálemi templomban előírt vallásos cselekmény volt. Az elsőszülött fiúgyermeket Istennek szentelték a szülők. A Kivonulás könyve előírja az elsőszülött bemutatását és megváltását a templomban. Az ókori Rómában tavaszkezdő nap volt, fáklyás engesztelő körmenetet tartottak, amelyben a pogány rómaiak körbejárták a város bálványszobrait. Ennek megkeresztelése a gyertyás körmenet ezen a napon. A szentmise a gyertyák megszentelésével kezdődik, majd a gyertyás körmenet következik.

A néphagyomány szerint a medve ezen a napon jön ki barlangjából – tájékozódni. Azaz, ha a medve gyertyaszentelőkor meglátja az árnyékát, elnyúlik a tél, de ha nem, korai tavaszra számíthatunk.

Szegeden azt tartották, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jól mézelnek majd a méhek. Ezen a napon végig-söpörték a kaptárakat a kiszombori méhészek; asszonyaik pedig a szentelésből hazatérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy békesség legyen a háznál.

Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére egy darab égő gyertyát helyeztek, s üvegpohárral leborították; elalvó lángja kiszívta a betegséget.

Tápén az új ház fundamentumába boldogasszonyi füvet, szentelt gyertyát raktak, és sót szórtak.

Bácskai hagyomány szerint, amíg a kereszteletlen gyerek anyjával a "boldogasszonyágyában” fekszik, karjára vagy pólyájára olvasót kell kötni, s fejénél szentelt gyertyának kell égni, nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék. Szülés és keresztelés között szentelt gyertya világított éjjel-nappal abban a szobában, ahol a gyermekágyas asszony magzatával feküdt.

Régen a házban Gyertyaszentelő Boldogasszonykor a tüzet mindenütt eloltották és az új, megszentelt tűzzel gyújtották meg újra.

Február 3. Szent Balázs napja

Szent Balázs, hagyomány szerint örmény volt, a kisázsiai Szebaszté püspöke. Számos csodája ismeretes, ezek közül a legismertebb, mikoris egy rémült anya kereste fel, mert fia a torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút, és a szálkát eltávolította a torkából. Más alkalommal egy asszonynak visszaadta a disznaját, melyet egy farkas rabolt el. Az asszony hálából gyertyát adott neki és „kóstolót” a disznó húsából. A szent püspök az üldöztetések idején egy hegyi barlangba húzódott, ahol vadállatok őrizték, melyek kezes bárányként hajlottak szavára. A római helytartó azonban ott sem hagyta békén a remete püspököt, s oroszlánokból, medvékből, farkasokból álló testőrsége sem menthette meg, mert nem engedte harcolni őket. 316 táján végezték ki. A rómaiak, akik a keresztény-kínzást professzionális szintre fejlesztették, Balázst előbb kenderrost-fésülésre szolgáló gerebennel vagy a len, gyapjú kifésülésére való vasfésűvel kínozták félholtra, majd vízbe fojtották.

Legendáinak minden mozzanata – de kultusza és a nevéhez fűződő szokások is – a téli ünnepkörrel kapcsolatos ősi hiedelmeket tükröznek. Szent Balázs elsősorban a torok, a kikiáltók, énekesek védőszentje (keleten a VI., nyugaton a IX. századtól). A gyermekhalandóság okai közt régen az élenjáró torokgyík (diftéria) ellen az anyák Szent Balázshoz fordultak. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a balázsáldás szavait mormolta. Ez volt a balázsolás. Ezért szokták a szent püspököt keresztbe tett gyertyákkal is ábrázolni. Balázs már a nagyböjt szentje, a böjt kezdőnapjának, hamvazószerdának legkorábbi időpontja Balázs napjára következik.

Meg kell még említenem feltétlenül, hogy Szent Balázs a diákok védszentje is Február 3-án, a középkortól kezdve, az ifjúság processzióval (ünnepi menet) emlékezett meg róla. Az énekkel kísért tisztelgő felvonulás aztán a XVII. század során, főleg a diákok és a tanítómesterek bizonytalan társadalmi helyzete miatt fokozatosan adománygyűjtéssé alakult át, magyarul: a tanítóknak gyűjtöttek adományt.

Szép Magyarhonban a balázsolók, - 10-12 éves gyermekek -, fehérbe öltöztek (fehér gatya, ing), fejükön koronaszerű papírcsákót viseltek, Balázs püspököt megszemélyesítő gyermeknek püspöksüvege volt. A játékban tízen szerepeltek: az elöljáró, a püspök, a generális, a kapitány, az orvos, a zászlótartó, a kiskatona, az őrmester, a káplár és a paraszt. A játék Szent Balázs dicséretével és az ajándék megköszönésével fejeződött be. A perselybe összegyűjtött pénzt az iskola vagy a templom céljaira fordították, az ajándékképpen kapott tojást eladták, a szalonnát megették.

A Nógrád megyei Mátraszelén a balázsolók ezt a köszöntőt énekelték:

A Szent Balázs doktorunknak, hogy ma vagyon napja,

Többször is, hogy megérhessük, az Úristen adja!

Kérjük ajándékát, a Szent áldomását,

Távoztassa mindnyájunknak torkunknak fájását!

Február 4. - Szent Veronika napja

Veronika, (moldvai csángó véreink ízes magyarságával: Viron), legendabeli asszonyalak, aki a középkori jámbor néphagyomány szerint, (a keresztúti ájtatosság hatodik állomásán), kendőjét nyújtja a kereszthordozástól verejtékező Jézusnak: a kendőn rajtamaradt az Üdvözítő képmása.

Február 6. - Szent Dorottya napja

Dorottya (Dorothea) legendája nem túl eredeti... naptári szomszédaitól kölcsönzött elemekből rakosgatták össze. Eszerint a keresztény római polgár, Dorus három leánya közül a legkisebbként Kappadókiában látta meg a napvilágot. A helyi uralkodó beleszeretett, s mikor a leány mint Szent Ágnes vagy Ágota ellenállt, mondván, hogy ő Krisztus jegyese, forró ónnal teli kádba vettette, de Dorothea sértetlen maradt. Kilenc napot börtönben senyvedt. Ott angyalok táplálták, amitől szebb lett, mint valaha. Miután továbbra sem engedett hitéből, sőt, azt állította, hogy Krisztus kertjében szokott rózsát és almát szedni, kínzói vasgerebennel szaggatták húsát, mint Szent Balázsét, mellét fáklyákkal égették, mint Ágotáét. Mielőtt lefejezték (303 körül), bírája gúnyosan azt kérte tőle, hogy égi jegyesétől küldessen néki azokból a rózsákból, almákból. A kivégzés után egy égi gyermekküldönc meg is jelent a bírónál egy virágokkal és gyümölcsökkel teli kosárral. Az megtért a csoda láttán, dicsérve Dorottya Istenét, hogy februárban rózsát és almát küldhet neki. Aki meg nem hiszi, az... járjon utána!:)

HÚSHAGYÓ KEDD – A FARSANGI IDŐ ZÁRÓ NAPJA (mozgó ünnep)

Az igazi farsangi karneválok ideje az ünnepkört záró napokra esik: farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyó keddre. A „húshagyó” elnevezés az olasz eredetű karnevál szó tükörfordítása. A szót általában népi etimológiás úton-módon a latin carnem levare „húst elhagyni” kifejezésből származtatják. A farsangoló nép tréfás olvasata ebből született: Carne, vale! – „Hús, ég veled!”

HAMVAZÓSZERDA – A NAGYBÖJTI IDŐ KEZDETE

Karnevál herceg farsangi diadalmenete hamvazószerdára virradóan "halottasmenetté” változik. Nálunk a szokásnak farsangtemetés, téltemetés, télkihordás a neve.

A farsangtemetés legfontosabb kelléke a telet jelképező szalmabábú, amit ingbe, gatyába, lájbiba öltöztetnek, zoknit húznak a lábára, kalapot tesznek a fejére és a halottsiratáshoz hasonlóan rettenetes zokogás, jajveszékelés közepette elsiratnak. A sirató asszonyoknak öltözött férfiak fejüket bekormozva álarcban, hosszú fekete szoknyában gyászolják "az elhunytat" miközben a rangos hétköznapi ruhát öltött halottvivők kezét lábát megfogva végighurcolják a falun.

A menet élén halad a "pap" a "kereszttel", ami általában egy - aszalt szilvával, pattogatott kukoricával, szalagokkal - feldíszített gereblye, a két zászlóvivő vállukra vetett - mogyorófaboton vöröshagymafüzérrel körbetekert káposzta - "zászlóval". A menetet a falubéli gyermeksereg és a muzsikások követik utcáról utcára, miközben a főszereplő a siratóének szövegének megfelelően hajladozik. A siratóasszonyok a falun végig magasztalják a szalmabábút, dicsérve hibáit, leszólva erényeit. A nagyobb hatás kedvéért egy-egy ház előtt elhaladva "felmagasztalják" az ottlakókat színesen elmesélve ismert történeteiket.

A pap és kántor a tényleges temetésen, a bábú égetésén hallatják hangjukat, a kenetteljes gyászbeszéd és "zsoltáréneklés" során. Miután az elhunytat (a telet) kellőképpen elsiratták, a falu végén kiráncigálják ingéből gatyájából és a halom szalmát meggyújtva énekelnek, táncolnak. A faluba visszatérve a kocsmában, majd este, a farsangot végleg lezáró bálban folytatják a vígságot.

Február 14. - Szent Bálint napja

Szent Bálint itáliai ókeresztény vértanú volt. Legendáját az Érdy-kódex szerint: Egy pogány fejedelem azt mondotta Bálintnak, hogy hisz, ha vak leányát meggyógyítja. Erre Bálint püspök imádságod tevén, megvilágosojtá ő vak leányát.

Volt azonban egy másik Bálint is, szintén szent püspök (jan. 7), akinek ereklyéi a passaui székesegyházba kerültek. Németországban, Ausztriában, ott is Tirolban különösen nyavalyatörősök bizakodnak a segítségében. A nyakukban hordott bálintkereszt, frászkereszt a betegség elriasztását célozza.

A két szent alakja főleg a germán népek tudatában eggyé olvadt. Így történhetett aztán, hogy Bálint jeles februári ünnepe és hagyományvilága voltaképpen a passaui székesegyház szentjét idézi. Így van ez hazánkban is.

Manapság Szent Bálint napja dühítő módon (esetemben legalábbis) elamerikanizálódik, valentinizálódik... Habos-babos, nyálas, álszerelmes hányingerré növi ki magát egyre inkább. Magyarok vagyunk, próbáljuk útját állni a rózsaszín, angolszász takonynak!

Február 16. - Szent Julianna napja

Jámbor kalandregénnyé vált legendája (szintén) az Érdy-kódexből: "Juliannát pogány fejedelemnek adják feleségül. Mivel addig nem akar házaséletet élni, amíg vőlegénye meg nem tér, ez börtönbe veti. Megkínoztatja: fél napon hajánál fogva felfüggeszteté és olvasztott ónat entete ő fejére. Nem árt neki. Erre férje sötét börtönbe veti, és vasláncra vereti. Most a pokolbeli ördög angyal képében azt tanácsolja neki, hogy okosságból mégis áldozzon az isteneknek. Juliannát égi szózat világosítja föl, hogy ne higgyen neki. Erre az ördögöt színvallásra kényszeríti, majd megkötözi, és vaslánccal megostorozza. Az ördög rimánkodik, de Julianna a piacon végigvonyá és annak utána egy nagy mély sárba veté.

Ezután a fejedelem kerékbe töreti, Isten azonban angyalát küldi hozzá. Ezután olvasztott ónnal telt fazékba veti, Julianna azonban miként egy nemes kies feredőben feredik vala. Végül nyakát véteti. Utolsó útján az ördög fekete gyermek képében megjelenik és a poroszlókat biztatja. Julianna ráveti a szemét, mire az ördög észvesztve menekül. A fejedelem közben hajóra száll, a kivégzés pillanatában azonban nagy szélvész támad. A gálya elmerül, a király meg kísérete pedig belepusztul a tengerbe. Amikor tetemüket a víz kiveti, vadak, madarak szaggatják szét". (Mondjátok, hát van jobb horror, mint a szentek életét olvasgatni? )