Végre... tavasz! Vagy legalábbis, valami olyasmi. Mindenesetre, a világ, a természet szemmel láthatóan ébredezik. A gerlék búgnak, a macskák vernyákolnak, nedves földillat lengedez, a kert tele krókuszokkal (legalábbis nálunk) ergo, a télnek annyi!:) Szeretem a márciust, várom idusát (számomra a legkedvesebb nemzeti ünnepünk) és a Húsvétot. Igaz, néhány éve rájöttem, a Nyuszi nem tojással szaporodik (pláne nem hímesre festettel) és bár ez kicsit letört, de a keresztény hitvallás ünnepe megmaradt. Meg a sonka. Ami ugye, nem egy utolsó dolog!

Bevezetőként álljon itt még - a két Sándor - Márai néhány idevágó, hangulatos (nekem maradandó) gondolata, valamint Kányádi egy kedves strófája.:) Íme:

Nagyon boldog vagyok, hogy még egyszer megéltem érkezésed, Március! Az influenzán át gázoltunk feléd, a tél dögvészén, a sötétség alvilági birodalmán át. Mint aki tárnából, bányalégből érkezik, sáros lábakkal és elfulladt tüdővel megállok a napvilágon, kifújom magam és énekelni kezdek. - Márai Sándor: Négy évszak/ Március (részlet)

Kinyílott az idő,
mint egy virág,
barkázik, rügyezik

a fűzfaág.

(Kányádi Sándor: Március - részlet)

Hát, lássuk!... Kezdjük szokás szerint a Március név eredetével!:

Az elnevezés (miből, másból?) a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. Rómában ez az év kezdő hónapja volt, megfelelően a mediterráneumban elterjedt tavaszi – napéjegyenlőségi — évkezdési szokásnak. Róma a tavasz-újévet március Idusán, holdtöltekor ünnepelte. Március 14-én kergették ki a városból az elmúlt évet jelképező, agg Mamurius Veturiust (a Tél), és másnap köszöntötték az év megújulásának istennőjét, Perenna „anyát”.

Róma többi márciusi ünnepe a hadi évadra való felkészülés jegyében zajlott, Mars isten harcias természete ezzel magyarázható. Március 14-e volt a lovasszemle, az Equirria ideje, ez később lóversenynap lett. 17-én öltöttek tógát a felserdült ifjak, és ez egyúttal katonaköteles korba lépésüket jelentette (Liberalia). 19-én, a hadivállalkozások hagyományos kezdőnapján a consul megrázta Mars szent lándzsáját ezzel a felkiáltással: Mars, légy éber! A március 19–23 közötti Quinquatrus idején tisztították meg a télen berozsdásodott fegyvereket. Ezt az ünnepet egyébként a nem kevésbé katonás Minerva istennőnek szentelték. 23-án próbálták ki a harci kürtöket (Tubilustrium), azaz ekkor trombitálták össze seregszemlére a hadköteleseket.

Március régi magyar neve Böjtmás hava. Az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java általában, többnyire valóban márciusra esik. Hónapunkat nevezték Kos havának is a március 21-ével kezdődő új csillagászati év első hónapjáról.

Márciust régente tüzes ifjú személyesítette meg (a Kos eleme a csillaghitben a tűz volt) Marshoz illően sisakban, vörös és fekete ruhában ábrázolták, vállán szárnyakkal. Jobbjában a Kos jelét tartotta virágkoszorúban, baljával serleget emelt, színültig töltve a mediterrán tavasz terményeivel.

A mezőgazdasági tennivalók szerint is ábrázolták márciust. Szintén ifjú képében, amint épp szőlőt kapál – szemben a szőlőt metsző, agg februárral –, mellette a lova, mely a tavaszi napéjegyenlőséget jelképezi.

Mars hadisten emléke már rég kiveszett a március hó fogalmából, de a tél elmúlásának, a tavasz megszületésének ünnepét még mindig a március fogalmához kapcsolták az emberek, s ennek megfelelő babonás szokásokhoz tartják magukat még manapság is sok helyen, márciusban. Így március 15-én, az Esztendő vénasszonyának ünnepsége, akit március 15-én ünnepélyesen elégettek (nálunk is megvan a nyoma az úgynevezett kiszehordás szokásában), s az olaszok még ma is elégetnek (bruciar la vecchia = elégetni a vén banyát). Innen aztán persze már csak egy lépés volt, hogy aztán március 15-e a boszorkányok nagy napja lett, akik ezen a napon kötözött seprűnyélen lovagolnak fel a magas hegyekre, hogy ott megüljék a „boszorkányszombatjukat”. Így lett március tizenötödike általában a nyugtalanságok böknapjává.

JELES NAPOK

NAGYBÖJT (mozgó ünnep, Hamvazószerdától - Húsvétig)

Nagyböjt, az Érdy-kódexben negyvenlőböjt, az egyházi évben hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő, Jézus negyven napi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezetére szentelt negyvennapos időszak, amelynek kisebb megnevezett egységei: hetei, vasárnapjai, ünnepei is vannak. Középkori magyar nyelvhasználatban gyökerező nevük máig él idősebb népünk ajkán.

A böjt, népnyelvi alakjában bűt szó megbecsülendő régiségünk, hiszen még a magyar nyelv szakrális pogány rétegéből került át a keresztény szóhasználatba.

A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Akadtak még a múlt század elején is falvak, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejnéművel sem éltek. Továbbá nem zsírral, hanem olajjal főztek. Szóval, a böjti időben, nagyon reformok meg biók voltak eleink. Mitöbb, a böjtös eledelek számára több helyen, külön edényeket használtak! Kiszombor helyi hagyománya szerint, a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.

Ókeresztény regula szerint, a húsfélék mellett -lacticinium-, keleti, görögkatolikus szóhasználat szerint -fehér eledel-, azaz: tej, túró, vaj, sajt, tojás sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára.

Március 2.: ARANY JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA – 1817

Március 8.: NEMZETKÖZI NŐNAP

1857. március 8-án New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és munkaidő csökkentésért. Erre emlékezve, 1910 augusztusában Koppenhágában, Clara Zetkin javaslatára elhatározták, hogy NEMZETKÖZI NŐNAPot tartanak. Magyarországon 1914-ben ünnepelték először.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy minden kedves leányzónak boldogságosan szép nőnapot kívánjak!

Március 10.: A NEGYVEN VÉRTANÚ NAPJA

Negyven vértanú, a toroczkai nép ajkán Negyven Szentek. A pogány Licinius Nagy Konstantin vetélytársa és a birodalom keleti részeinek ura volt. Alatta negyven római keresztény katona szenvedett ezen a napon Sebaste városában jeges vízbe vetve, vértanúhalált (320). Legendájukat kódexirodalmunk nem tartja számon. Hazai ikonográfiai emlékükről sem tudunk. A jámbor hagyomány szerint így imádkoztak: negyvenen szállottunk e küzdőtérre, negyvenen érjük el az örök élet koronáját. Tiszteletreméltó szám, amelyet te Urunk negyven napi böjtöddel megszenteltél. Illés negyven napi böjttel kereste az Urat és elnyerte látomását.

Emléknapjukhoz – tudomásunk szerint – hazánkban csak egyetlen, ünneprontó hagyomány fűződik. Mohácsi sokacok mesélik, hogy előestéjén egy asszony szőtt. Figyelmeztették, hogy ne dolgozzék, mert holnap Negyven Vértanú ünnepére virradnak. Hányavetien felelte: én nem bánom, csak szenvedjenek, én azért csak befejezem a munkámat. Két hét múlva hirtelen meghalt.

A monda nyilván onnan ered, hogy valamikor a téli szövést-fonást eddig a napig be kellett fejezni, mert az asszonynépre már a tavaszi munka várakozott. Más közeli, hasonló jellegű határnapok Gertrud (márc. 17), guzsalyütővasárnap

Március 12.: NAGY SZENT GERGELY NAPJA - Az un.: "Gergelyezés" a Gergelyjárás" ideje

Az egyháztörténet úgy tudja, hogy a gergelyezés IV. Gergely pápa (827-844) intézkedésére terjedt el. Ezzel Nagy Szent Gergelyt, az iskolák, diákok egyik védőszentjét akarták megtisztelni. A játékot eredetileg három diákgyerek adta elő: egy püspök és két káplánja. A többi gyerekek megfelelő öltözetben egy-egy mesterséget képviseltek. A gyermekpüspök a templomban versbeszedett prédikációt mondott, majd tavaszköszöntő seregével bejárta a várost. Az ünnep egyúttal a diákok tavaszi félévének kezdete is volt, amikor új társakat toboroztak. Az iskolások katonás rendben, néha lovon vonultak fel. Ezen a napon kirándulásokat is rendeztek.

A gergelyjárás, gergelyezés: a rekordáció egyik jellegzetes alkalma volt, amely hazánkban is sokáig virágzott. E nap az iskola téli időszakának befejező napja volt, s egyben a mezőgazdasági munka egyik kezdő napjának is tekintették.

Március 15.: AZ 1848–49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ÉVFORDULÓJA – A MAGYAR SAJTÓ NAPJA – A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEMZETI ÜNNEPE

A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében március 15-e az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja és a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe. Ezen a napon osztják ki a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.

Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete ez a nap, amelynek célja a függetlenség kivívása és az alkotmányos berendezkedés megteremtése volt. 1848 első hónapjaiban Európa számos városában forradalmak törtek ki. Ez kedvező körülményeket teremtett ahhoz, hogy a magyarországi reformelképzelések törvényes úton megvalósuljanak.

A forradalmat indító március 15-e jelkép lett: a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. A magyarság 1860 óta nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, függetlenül attól, hogyan vélekedett erről a mindenkori államhatalom.

1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit, a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. 1990 óta ez a napot a magyar sajtó napjaként is ünnepeljük.

Március 17.: SZENT PATRIK, ARIMATHIAI JÓZSEF és LONGINUS, RÓMAI SZÁZADOS NAPJA

Szent Patrik

Patrik, az írek térítője és nemzeti szentje (†461). Tisztelete elterjedt az egész középkori katolikus Európában, így a szomszédos Ausztriában is. Nálunk azonban sem patrociniumával, sem ábrázolásával nem találkozunk. Neve néhány középkori misekönyvünkben mégis felbukkan.

Névünnepén az ír férfiak, bárhol élnek is a világon, kalapjukra zöld rekettyelevelet tűznek és így köszönnek egymásnak: „áldjon meg az Isten és Szent Patrik”. A legenda szerint Jézustól kapott botjával űzte el a zöld szigetről, vagyis Írországból a mérges kígyókat. A jámbor hagyomány azt is tudja, hogy a hitetlenkedőknek egy kénkövektől párolgó barlangban megmutatta a gonoszok pokoli kínját és az igazak örömét. A barlang neve azóta is Szent Patrik purgatóriuma, amelynek a középkor épületes vízió-irodalmában nagy híre volt.

A számos egykorú leírás, beszámoló között éppen két magyar zarándok lovagnak, a Nagy Lajos király seregében harcoló György vitéznek (Georgius miles de Ungaria) és a Zsigmond király udvarnépéhez tartozó Pásztói Tar Lőrincnek, illetőleg a nevük alatt ránk maradt irodalmi alkotásoknak volt a középkor végén legnagyobb hatása. Legtöbb szövegváltozatuk latin nyelven maradt hátra, de ismerünk egykorú olasz, katalán, francia, provenszál, cseh, német átköltéseket is. A hazai hagyomány emlékezetét sajnos csak a Tinóditól megörökített foszlányok őrzik.

Arimathiai József

Arimathiai József előkelő zsidó tanácsúr, Jézus titkos tanítványa, aki Nikodémussal együtt az Úr tisztes temetéséről gondoskodott (János 19, 38). Nikodémus apokrif evangéliuma szerint ő volt az, aki a Megváltó kicsorduló vérét kehelybe gyűjtötte, és ezzel a Grál-misztérium hőse lett.

A Grál eredetileg széles tálat jelentett. A legenda szerint minden áldott pillanatban ételt-italt és minden szükséges dolgot nyújt híveinek. Az Utolsó Vacsorán erről az edényről vendégelte volna meg Jézus a tanítványait, majd pedig Arimathiai József ebben fogta volna föl a kereszten függő Megváltó vérét, amikor Longinus az Úr oldalát lándzsájával megnyitotta. Jézus feltámadása után angyalok tartották ég és föld között a drága ereklyét, majd templomos lovagok őrizték a Megváltás hegyén (Mons salvationis). A legenda azt is tudja, hogy az edény egyetlen drágakőből áll, éspedig jaspisból. Látása örök ifjúságot ad, a főnix megfiatalodik benne. Senki sem keresheti, senki meg nem találhatja. A Grál maga hívja meg szolgáit a várába: a szent ereklyén föltűnik a kiválasztott neve, aki ezután magától odatalál a várba. Szolgái nemes lovagok, akik a világ pompájáról, a földi szerelemről lemondani kötelesek. Csak a Grál-király lehet nős, akinek fényes udvara van. Egyetlen tennivalója a Grál szolgálata.

Longinus, római százados

Longinus volt az a százados, aki más katonákkal együtt ott állt Krisztus keresztjénél, Pilátus parancsára lándzsával átdöfte az Úr oldalát, és látva a jeleket, amelyek akkor történtek: hogy a nap elsötétült és földrengés támadt, hitt Krisztusban. Némelyek szerint azért lett hívő, mert betegségtől, vagy öregségtől már elhomályosodott szemére Krisztusnak a lándzsán végigfolyó vére rácsöppent, és rögtön tisztán látott.

Miután hátat fordított a katonáskodásnak, az apostolok a hitre oktatták, majd Cappadocia Caesarea nevű városában huszonnyolc éven át szerzetesi életet élt, és szavával s példájával sokakat megtérített. Mikor a helytartó elfogatta és Longinus nem akart áldozatot bemutatni, parancsára a római pribékek, jó szakemberek lévén, kiverték a fogait, nyelvét kitépték,- de Longinus - csodák-csodája - mégsem vesztette el beszélőképességét. Mitöbb, olyan jó hatással volt rá ez a kis fizikai inzultus, hogy fejszét ragadott és darabokra zúzta, összetörte a bálványokat, mondván: „Meglátjuk, vajon istenek-e.” A bálványokból kimenekülő démonok a helytartót és társait szállták meg, akik őrjöngve és csaholva Longinus lába elévetették magukat. Longinus, bár kicsit megpöszült és fogai megritkultak, fennhangon így szólt a démonokhoz: „Miért lakossssztok a bálványokban?” – „Ott a mi lakhelyünk, ahol nem ejtik ki Krisztus nevét, és a kereszt jelét sem látjuk” – válaszolták a gonosz lelkek. Az elöljáró tombolt dühében és elvesztette szeme világát, erre Longinus ezt mondta neki: „Tudd, hogy nem gyógyulhatsz meg, ha előbb engem meg nem ölsz. Mihelyt végzel velem, imádkozom majd érted, tested és lelked egészségét is visszanyerem számodra.” A helytartó kapva kapott az ötleten, és sitty-sutty, rögtön le is fejeztette a vélhetőleg nagy hittel, de nem túl magas IQ-val bíró Longinust, majd odament testéhez, és leborulva megbánta bűneit. Azonnal visszanyerte egészségét és látását. Életét jó cselekedetekben fejezte be.

Március 19. SZENT JÓZSEF NAPJA

József, a názáreti ács, Mária jegyese, a gyermek Jézus gondviselője.

A kánoni evangéliumok röviden, más-más hangsúlyozással állítják elénk Józsefet. A művelt Lukácsnál, József a maga hatalmas történelmi jelentőségében, méltó tekintéllyel mutatkozik, mint a család feje: Jézus atyja, Mária ura. János, Jézus istenségének evangélistája Józsefet igénytelenségében rajzolja, és rámutat Jézusnak alázatára, hogy a názárethi családot, a szegény hajlékot választotta isteni személyiségének elrejtésére. Márk, aki a büszke rómaiaknak írt, nevelőatyjának sohasem nevezi, csak egyszer utal rá, amikor azt mondja, hogy a zsidók Jézust ácsnak nevezik. Máté a hívő zsidókhoz: a pátriárkák ivadékaihoz szól, és Józsefnek életharcaiból származó erényeit emeli ki.

A középkorban József még nem részesült abban a nagy tiszteletben, amely később, így napjainkban is osztályrészül jutott neki. Ennek több oka van. A karácsony ünnepe és hagyományvilága elsősorban Máriát és Fiát veszi körül nagy hódolattal. Az alázatos József meghúzódik a betlehemi istálló homályában. Az Egyház attól tartott, hogy József misztériumát az egyszerűbb hívek félreértik. Kizárólag az ő személyét magasztaló ábrázolások a középkor szakrális művészetéből szinte teljesen hiányzanak. A mi magyar kódexeink is nagyon sommásan emlékeznek meg róla.

MÁRCIUS 21. – A CSILLAGÁSZATI TAVASZ KEZDETE

Március 21. a csillagászati tavasz kezdete. Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a föld forgástengelyére, éppen keleten kel, és nyugaton nyugszik, a nappalok, valamint az éjszakák hossza az egész földgolyón egyenlő. Innen a neve „napéjegyenlőség”. (Csak az északi féltekén tavaszkezdet, földünk déli oldalán ez az ősz első napja.) Ettől kezdve napról napra távolodik a Nap az Egyenlítőtől a Ráktérítő felé, sugarai egyre nagyobb szöget zárnak be a földtengellyel, ezért az északi féltekén hosszabbodnak és melegednek a nappalok, a délin viszont rövidülnek, és jön a tél.

A tavaszpont nem feltétlenül a tavasz első napja. Azt a helyi éghajlati és időjárási viszonyok szerint határozta meg az ember. Mi március 1-jétől számoljuk a (meteorológiai) tavasz kezdetét, a kínaiak a régi keltákhoz és rómaiakhoz hasonlóan február elejétől (febr. 4-e vagy 5-e). Ők a tavasz félidejébe eső napéjegyenlőségi napot az évszak csúcspontjaként ünneplik, a följegyzések szerint legalább az i.e. 2. évezred közepétől fogva.

Március 21.: NURSIAI SZENT BENEDEK NAPJA

Benedek Nursia tartományából származott, Rómába került, hogy a szabad tudományokat tanulja, de még gyermekkorában abbahagyta a tanulást, és föltette magában, hogy a pusztába vonul vissza. El is ment egy helyre, ahol három éven át az emberek elől elrejtőzve élt. Csak egy Romanus nevű szerzetes tudott róla, aki gondosan ellátta a szükséges dolgokkal.

Országszerte ismert időjárási regula: Sándor, József, Benedek, zsákkal hozza a meleget. Ezt a Szegeddel határos Tápé népe így magyarázza: A hosszú tél után Szent Péter egy zsákba kötve elküldötte Sándorral a meleget a földre. Ment, mendegélt, de már nagyon elfáradt a meleg súlya alatt. Az országút szélén meglátott egy kocsmát, lerakodott és iddogálni kezdett. Egészen megfeledkezett arról, hogy mi járatban van. Szent Péter már megsokallta a földi embereknek a meleg után való sóvárgását és elküldte Jóskát, hogy Sándort keresse meg. Kereste, kereste, végre megtalálta a kocsmában. A bor mellett azonban ő is elfeledkezett arról, hogy miért küldték. Szent Péter már türelmetlenkedni kezdett és Benedeket küldötte utánuk. Ő is elakadt a kocsmában. Szent Péter csak várta, leste, mikor ér a földre a meleg. Lenézett az égből, de a jámbor vándorokat sehol sem látta. Nagyon megharagudott és Mátyást küldötte a földre, de most már korbácsot is nyomott a kezébe. Mátyás hamarosan rájuk akadt a kocsmában, mert nagyon jó kedvük volt és dalolásuk már messzire elhallatszott. Bement hozzájuk, mire szedték sátorfájukat és siettek a földre a zsák meleggel. Hirtelen nagy meleg lett, minden jég megolvadt. - Aki meg nem hiszi, járjon utána!:)

Március 24.: GÁBRIEL ARKANGYAL NAPJA

Gábriel (Gábor) arkangyal, Isten küldönce a „jó hírt”, az evangéliumot hozza a gyermektelen asszonyoknak. Nemcsak a keresztényeknél, hanem már a zsidóknál és később a muzulmánoknál is nagy becsben állt. Ő jelentette meg Keresztelő János és Szűz Mária születését. Az utóbbiról az Arany legenda tudósít apokrif újszövetségi iratok nyomán. Azt az angyalt, aki megjelent Sámson anyjának, hogy hírt adjon a hős születéséről, a zsidó hagyomány Gábriellel azonosítja. Gábrielnek tartják a keresztények azt az égi hírnököt, aki Jézus születését meghirdeti a pásztoroknak, és Jézus üres sírjánál az odaérkező asszonyoknak bejelenti Isten fiának föltámadását. Gábriel azonban leginkább arról nevezetes, hogy ő közölte Máriával a hírt, mely szerint a Szentlélek által a Messiás anyja lesz. Ebben az epizódban Gábriel név szerint is szerepel (Lk 1, 26–38).

Az angyal látogatása a keresztény művészet egyik legkedveltebb témája (Angyali üdvözlet). A nyugati művészetben Gábrielt többnyire úgy ábrázolják, amint kezében liliomszállal, vagy Anjou-liliomos pálcával fél térdre ereszkedve köszönti Máriát, és a pálcáról az Ave Maria („Üdvözlégy, Mária!”) köszöntés kezdőszavaival teleírt szalag tekeredik le.

Március 25.: BARTÓK BÉLA SZÜLETÉSNAPJA – 1881

URUNK MEGTESTESÜLÉSÉNEK HÍRÜLADÁSA - GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY NAPJA

Jézus fogantatásának ünnepe. Régi magyar neve, Gyümölcsoltó Boldogasszony, és a hozzá fűződő gazdag hiedelemanyag mutatja, hogy az oltás, szemzés hagyományos napja volt e tájon. A néphit szerint azért, mert Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust. Racionális elme nem látja itt az összefüggést, de lelkünk mélyén tudunk róla.

Az ünnep ihleti az Üdvözlégy és az Úrangyala imádságokat. Már Temesvári Pelbártnál olvassuk azt a jellegzetesen franciskánus-népies hagyományt, hogy aki Gyümölcsoltó napján ezer üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóravaló kívánsága.

A hagyomány máig él. Kiskunfélegyházán és közelében, a ferencszállási Szentkút tanyavilágában, hasonlóképpen a palóc Hangonyban manapság is ezer üdvözlégyet a palóc Eperbocson, Bátorban és bizonyára még más környező falukban pedig ezer Úrangyalát szoktak Gyümölcsoltó vigiliáján az angyali üdvözlet emlékezetére végezni. Az ájtatosság alkonyattól éjfél utánig tart.

A húsvéti ünnepkör mozgóünnepei sorban:

VIRÁGVASÁRNAP

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.

NAGYHÉT

Nagyhét, Somogyi Eleknél sanyarúhét, az őrségi Bajánsenye reformátusainak ajkán videshét (vizeshét). A természet tavaszi újjászületése az embert is analógiás jellegű megújulásra, tisztálkodásra indítja. Ezek az ősi tavaszi lusztrációs szokások az ember egészségének és jólétének biztosítására, a betegségek távoltartására, a háztájék és jószágok megoltalmazására irányulnak. A velük összefüggő mágikus műveletek népünknél leginkább nagyhéten történnek. Ez egyúttal a húsvéti előkészületnek és vallásos megindulásnak, olykor telítettségnek testi, de főleg lelki tisztálkodásnak ideje, alkalma még a század elején is.

A palóc még a századfordulón is megtisztította egész portáját. Kihordta az istállót, kijavította a melléképületeket, söpört, tapasztott, meszelt, egészen megfiatalodott a hajléka. Szerszámait rendbehozta, néha ki is fényesítette. Minden holminak, még a legkisebbnek is ragyognia kellett a tisztaságtól. Mikor a házával rendbejött, akkor elhalt hozzátartozóira gondolt: sírjukat fölfrissítette.

Hasonlóképpen történik az ország többi vidékén is. Így Magyarpolány német népe éppúgy rendbeteszi és felkoszorúzza a sírokat, mint halottak napjára. Szil rábaközi faluban nemcsak a temetőt, hanem még árkait is megtisztítják húsvétra. Minden sírt rendbehoznak. Azokét is, akiknek már nincs családbeli gondozójuk. Végül a sírokra barkacsokrot raknak. A tisztálkodás főképpen nagypénteken és nagyszombaton érte el mágikus-szakrális teljesedését.

NAGYCSÜTÖRTÖK

Nagycsütörtök egyetlen nagymiséjén, a tridentinus liturgia szerint glóriára megszólalnak az orgona, a csengők, meg a harangok, hogy utána egészen nagyszombatig elhallgassanak. Népies kifejezéssel: megsüketülnek.

Közismert szólás, hogy nagycsütörtökön a harangok Rómába mennek. E hagyománynak költői, mondai hajtása is van. Az 1674. év nagyszombat napján Rómában a Szent Péter-temlomában a sekrestyés, amint a templom tornyába felment, ott nagy álmélkodására egy idegen öltözetű ifjat talált mély álomba merülve. Nagynehezen fölébresztették. Maga köré bámult, alig tudta megérteni, mi történt vele, amíg végre latin nyelven elmondotta, ki ő és hogyan jött ide. Neve Kopeczky Mihály, Késmárkon diák volt, és nagy vágy támadt benne az örök várost és híres templomait látni. Minthogy azt hallotta, hogy húsvétkor a harangok Rómába repülnek, ő is elhatározta, hogy a haranggal együtt megteszi ezt az utat. Felmászott tehát a késmárki toronyba, ött az öreg harang belsejébe bújt és szíjjal odakötözte magát a harang nyelvéhez. Egyszerre csak nagy rázkódást érzett, mintha kirepült volna a toronyból, mire elvesztette eszméletét. Nem is nyerte vissza elébb, amíg a Szent Péter sekrestyése föl nem ébresztette. Kopeczky története nagy feltűnést keltett egész Rómában. Pártfogói akadtak, és így nem is tért vissza többé hazánkba.

NAGYPÉNTEK

Jézus Urunk keresztrefeszítésének emléknapja.

A római időkben a keresztre feszítés a kivégzés szokásos módja volt, de mind a kereszt alakja, mind a kivégzés módja eltért attól, amilyennek a kálvária-képek mutatják. Míg a kivégző eszköz inkább a T betű alakjához hasonlított, az ikonográfikus kereszt meghosszabbított felső szárával az ősi nap- és égtáj-jelhez, az egyenlőszárú (görög) kereszthez közelít. A felső szár ad helyet annak a feliratnak, melyet János evangéliuma szerint Pilátus szegeztetett Jézus feje fölé: Iesus Nazarenus Rex Iudeorum, rövidítve: INRI. „A názáreti Jézus a zsidók királya”.

Nagypéntek a csíki székelység ajkán itt-ott hosszúnap, az északi csángókén aszupéntek, ősi egyházi hagyomány nyomán nagyszombattal együtt a böjt és gyász napja. Mégsem pirosbetűs ünnep: Krisztus nem a Kálvárián, hanem húsvét hajnalán dicsőült meg. Viszont kálvini felfogás szerint a megváltást már Krisztus kereszthalála meghozta. Ezért a református egyház nagypénteket tekinti legnagyobb ünnepének.

Nagypénteknek a hivő katolikus néphagyományban több egymással állandóan vegyülő, újabbnál újabb változatokat termő megnyilatkozása van. Természetesen a passió, népiesen pársió, pásió emelkedik ki, vagyis Jézus kínszenvedése és kereszthalála, továbbá a keresztnek és az arma christi néven összefoglalt kínzóeszközöknek legendában, énekben, elmélkedő imádságban épületes szándékkal való számbavétele. Igen jelentős a passiónak a misztériumjátékokban, felvonulásokban, Mária-siralmakban való fölidézése, elsiratása is. Mindezeket legtöbbször már nem a kánoni evangélium, hanem az apokrif hagyomány, legenda és látomás ihlette. Kívül kerül a liturgia kötelékén, bár nem szakad el tőle.

.

NAGYSZOMBAT

Az ősegyházban a nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra.

Az újtűz nagyszombati kultuszát előmozdította a pogány szakralizmus hagyatéka is. A germánok isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy elégessék a tél, sötétség, pusztulás démonait, és így földjeiknek termékenységét biztosítsák. Bonifác, a németek apostola, ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel, és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában a kialvó, majd újra fellángoló tűz jelképezi Krisztust. Más magyarázat szerint a kovakő, amelyből tüzet csiholnak: Krisztus, a tűz pedig: a Szentlélek, amelynek útját, kiáradását a Megváltó előkészítette.

A liturgikus gyakorlat ma is él: a gyertyát, a feltámadó Krisztus jelképét megszentelt tűz lángjánál gyújtják meg. Ez általában úgy történik, hogy a tavaly szentelt barkára tüzet csiholnak, és ennél gyújtják meg a gyertyákat, illetőleg az örökmécset. A templomi hagyománynak sajátos népi fejleményeként az istensegítsi asszonyok pimpóval, vagyis virágvasárnap szentelt ággal gyújtanak tüzet az elkészítendő húsvéti eledelek alá.

HÚSVÉT (VASÁRNAP)

Az ünnep szinte áldozati jellegű eledele a húsvéti bárány, amelyet húsvétjukon már az ószövetségi zsidók is ettek keserű salátával és kovásztalan kenyérrel, Egyiptomból való menekülésüknek és az ő elsőszülöttjeiknek váltsága emlékezetére. A zsidó ünnep (héberül pészah) Az Exodus (12, 5–7) írja: a bárány legyen hiba nélkül… És akkor ölje le azt Izrael fiainak egész sokasága estefelé. És vegyenek annak véréből és kenjenek mind a két ajtó mellékére, és felső küszöbére azon házaknak, melyekben azt eszik. És azon éjjel egyék meg a tűznél sült húst és kovásztalan kenyeret, vad salátával. Az Úr ugyanis az egyiptomiak elsőszülöttjeit halállal sújtotta, a zsidókét azonban megkímélte. (Tulajdonképpen Jézus is Pésach ünnepére jött Jeruzsálembe tanítványaival)

Ábrahám áldozatában is Izsák helyett leölt kos szerepel. Engesztelő napjukon a zsidók a pusztába bűnbakot eresztettek.

Nekünk, keresztényeknek a húsvét a legfontosabb ünnep. Jézus Urunk nagypénteki keresztre feszítése után, a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

húsvét másnapja,- HÚSVÉT HÉTFŐ

Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.

A világias jellegű öntözés, locsolkodás tulajdonképpen egyfajta termékenységfokozó varázsrítus. Az öntözés tehát kétségtelenül a tavaszi lustratio egyik erotikus, termékenységre utaló változata, amelynek eredete még nem egészen tisztázott. Mindenesetre keresztény hagyományok is szövődnek bele, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés húsvét táján volt. Amikor az egyház már az esztendő bármelyik napján keresztelt, az ősi gyakorlatot a nép tartotta fönn, alkalmazván a maga sajátos szemlélete és igényei szerint.

Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Álljon még itt egy háromszéki beköszöntő, azaz: "locsolóvers", de nem egy amolyan, manapság divatos, bugyuta. Íme:

Feltámadt a Jézus, mondják az írások,

Vízöntő hétfűre buzognak források.

Eljöttem hezzátok ifiú létemre,

Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,

Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,

Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.

Virágozzék szépet, ékes virágokat,

Nyerjen az egekben fényes koronákat.

FEHÉRVASÁRNAP

.

Fehérvasárnap, Magyaregres református népének ajkán kishúsvét szorosan a húsvét ünnepköréhez tartozik. Nevét (Quasi modo geniti infantes, dominica in albis) eredetileg onnan vette, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek ekkor vetették le fehér ruhájukat. Keresztszüleik ilyenkor föltétlenül megvendégelték őket, utalással a királyi ember lakomaszerzéséről szóló evangéliumi példázatra (Máté 22. 1-14.) is, az évfordulókon pedig ajándékokkal, elsősorban a húsvéti eulógiával emlékeztették őket a nevezetes eseményre: a keresztség szentségében való újjászütetésükre.

Később, amikor a katekumenátus (hitújonci idő) megszűnt, és már az újszülötteket is megkeresztelték, ezen a napon történt hazánkban – adatok híján tisztázhatatlan előzmények és kezdeményezések után – a házasok, illetőleg a házasulandók között a leendő keresztkomáknak, keresztszülőknek kiszemelése. A magyarság körében, több hagyományőrző tájunkon legújabb időkig élő komálás, komatálküldés, mátkálás ennek az ókeresztény liturgikus képzetkörnek laikussá vált maradványa. Innen a hahóti mátkavasárnap elnevezés.

Március 27.: II. RÁKÓCZI FERENC SZÜLETÉSNAPJA

.