Nagypéntek van, Krisztus Urunk Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának az emléknapja.
Elvitték Jézust az úgynevezett Koponyahegyre (amelyet héberül Golgotának neveznek), hogy megfeszítsék. Megfeszítették őt, és vele együtt két gonosztevőt, az egyiket jobbról, a másikat balról. Jézus pedig így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!” Elosztották ruháit, és sorsot vetettek rá. Az ítélet okát is felírták: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” Akik arra jártak, csúfolták őt. Hasonlóképpen a főpapok és az írástudók is ezt mondták: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni.”
A megfeszített gonosztevők egyike is szidalmazta őt: „Ugye te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is!” Megszólalt a másik, és ezt mondta: „Nem féled az Istent? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi jogosan szenvedünk, de ő semmi rosszat nem tett.” Ezt is mondta: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor bemész országodba!” Jézus így válaszolt neki: „Bizony mondom néked: ma velem leszel a Paradicsomban.”
A keresztfa mellett ott állt Jézus anyja és az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Amikor Jézus meglátta őt, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” A tanítványnak pedig ezt mondta: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától magához fogadta anyját az a tanítvány. Hat órától kezdve sötétség lett az egész földön kilenc óráig. Kilenc óra tájban felkiáltott Jézus: „Éli, Éli, lámmá sabaktáni!” Ez azt jelenti: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Jézus pedig tudván, hogy minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjúhozom!” Ekkor a körülötte állók közül egy valaki odafutott, szivacsot töltött meg ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. Amikor Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett.” És hangos szóval felkiáltott: „Atyám, kezedbe teszem lelkemet!” És lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét.
.
Ma, Nagypénteken az Anyaszentegyház templomaiban nincs mise, mert ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. Téves és kerülendő kifejezés a csonka mise. Nagypénteken csak igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros öltözékben végzi – a piros a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény (tabernákulum) előtt arcra borulnak. Ezt követi az igeliturgia: az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.
Letölthetető: Johann Sebastian Bach - Máté Passió