A középkorban Warda, Warada néven fordul elő az oklevelekben a település neve. Kisvárda nevében a "Kis" szó a várostól 200 km-re fekvő Nagyváradtól különbözteti meg. A honfoglaló magyarság 895-ben birtokba vette a települést, amely elsődlegesen a földvárra épített határvédő rendszer központja. 1085-ben Szent László magyar király itt állította meg és győzte le Kutesk kun fejedelem támadását.

A romjaiban ma is látható várat, Várady István építtette a XV. században. Viszonylag későn, a Luxemburgi Zsigmond király által 1400-ban kiadott okiratból értesülünk róla, hogy engedélyt kapott a nemesi család egy vár {castrum} létesítésére. Mivel ez a vidék messze található a hegyektől, építőanyagául az agyagos talaj felhasználásával készített, kiégetett téglát választották, melyből egy hosszúkás, minden oldalán lakóhelyiségekkel övezett erősséget emeltek az egykori mesteremberek. Szerencsés módon fennmaradtak az évtizedekig elhúzódó építkezésről szóló feljegyzések, így tudni, hogy a robotban dolgozó jobbágyok mellett mintegy harminc mesterember szorgoskodott a Várday família új rezidenciájának létrehozásában.

A belső lakótömböt egy többszörösen levert facölöpökből álló külsővár is kerítette, melyben a helyőrség, az istállók és a raktárak kerültek elhelyezésre. Az egész nagy területű várat mély vizesárok és mocsaras terep oltalmazta a váratlan lerohanástól.

A viszonylagos békés éveket a 16. században felváltották a törökkel vívott mohácsi vesztes csata utáni belháborúk. A Szapolyai János király ellenében szintén magyar uralkodóvá választott Habsburg Ferdinánd híveinek évtizedekig tartó csatározásai során többször is gazdát cserélt Kisvárda. Birtokosai a várat igyekeztek az ágyúkkal vívott hadviselésekkel szemben ellenállóvá tenni. Jelentős hadi szerepe földrajzi helyzetéből eredt, mivel falai a királyi Magyarország és a török árnyékában függetlenné váló Erdélyi fejedelemség közötti ütközőzónában emelkedtek. Várday Mihály - a nemesi família utolsó tagja halála után - özvegye, Dobó Krisztina feleségül ment Balassi Bálinthoz, a korszak legjelentősebb reneszánsz költőjéhez.

A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc kitörése idején, falai mögé húzódtak a megriadt szabolcsi nemesek. A nagyságos fejedelem négyszer is megfordult falai között, utolsó seregszemléjét itt végezte el.

A békésebb évszázadokban a környékbeli lakosság szekérszámra vitte el értékes téglaanyagát, mígnem 1828-ban a vármegyei hatóságok ezt megtiltották, hogy a „vár fennálló falát, mint becses régiséget meghagyja…” Jelenlegi formáját az 1950-es években végzett régészeti feltárásnak és helyreállításnak köszönheti, napjainkban a kisvárdai Várszínház működik a sok háborús évszázadot megélt műemlékben.