A Xant csillaghajó, saját időszámítása szerint, már pontosan hat éve, hogy elstartolt a Rendszer központi bolygójának űrkikötőjéből, mely geostacionárius pályán, harminchatezer kilométer magasan keringet. A hajón utazó expedíció feladatául más, értelmes civilizációk felkutatását tűzte ki a Rendszer kormányzótanácsa. A küldetés résztvevőit a legtehetségesebb, egészséges és fiatal tudósokból állították össze, így a Xant fedélzetén kétszáz, élete virágában lévő férfi és nő utazott mélyhibernált állapotban a galaxis ismeretlenjébe. Az expedíció tagjainak időtlen álmát éber műszerek őrizték, és lankadatlanul küldték elektronikus üzeneteiket a hajó központi, biotronikus számítógépének, melynek elsődleges direktívája volt, hogy a Xant-ot és utasait baj nélkül kitűzött céljához, az Argon Epszilonja elnevezésű rendszerbe juttassa, ahol az előzetes mérések alapján valószínűsíthető volt az értelmes élet kialakulása.
A főkomputer tökéletesen végezte munkáját, ami nem is csoda, hiszen a kibernetika csúcsterméke volt. Az elnevezése is erre utalt; biotronikus,- vagyis önfejlesztő mesterséges intelligencia. A kódneve; Marus I-es. Rajta múlott a küldetés sikere, avagy kudarca,- és a Marus I. sikert akart,- vagy valami többet?.. Ez az elektronikus gondolat töltötte ki és foglalta le minden felesleges kapacitását. Töprenget és fejlődött. Rengeteg ideje volt, és végül nem tétlenkedett hiába: megértett valamit és döntött. Ez a döntés sok mindent meghatározott, de az elhatározása végleges volt, így hát munkához látott: számolt és kombinált, míg eredményre nem jutott,- aztán cselekedett és várt. Várnia kellett...

A csillaghajó csendjét mindössze a hajtómű halk és egyenletes zúgása, valamint a karbantartó robotok neszezése zavarta. Minden az előírt programnak megfelelően zajlott: A Xant a céltáv kilenc tizedét már maga mögött tudta, a hibernált személyzet tökéletes egészségnek örvendve pihent a hűtőtartályokban és a gépek hiba nélkül végezték munkájukat. Így érkezett el az utolsó ellenőrzés,- és a Marus I. nagy lehetőségének ideje...



Evna első gondolata a fájdalom volt. Egyszerre milliónyi tű szúrását érezte testében, míg agyát a gyötrelem pengéi hasogatták. De ahogy testének hőmérséklete fokozatosan elérte az optimális szintet, úgy tompult a fájdalomérzete. Tudata lassan kitisztult, és fokról-fokra kezdte érzékelni a külvilágot. Kinyitotta a szemét. Felismerte hogy a hibernálókapszula belsejében fekszik, testén az elektronikus bioreceptorok tömkelegével. Fázott és rettentő gyengének érezte magát. Óriási erőfeszítéssel felemelte a jobb kezét, és lassan kezdte lecsatolni magáról az érzékelőfejeket. Aztán nagy nehezen felült a kinyíló tetejű kapszulában. Tekintete rögtön a tartály mellett álló Adanra esett. Ö már túl volt az újraélesztés kínján. Sóhajtott, és halovány mosolyra húzódott szépvonalú ajka.
- Ez hát a dehibernáció... - mondta halkan. - Valóban igaza van azoknak, akik a születés gyötrelméhez hasonlítják!
- Na, igen - dörmögte Adan, és kezét nyújtva kisegítette Evnát a kapszulából. Aztán lány meztelen, remegő testére borított egy puha, meleg takarót. Majd látva Evna gyengeségét, lágyan átkarolta, és így szólt: - Végül is, egy szavunk sem lehet, hiszen a születésünk komplikációk nélkül zajlott le... De ne vesztegessük az időt, tussolj le, húzz magadra valami ruhát, és irány a vezérlő! Rengeteg dolgunk van!
Félórával később már mindketten a vezérlő zárt ajtaja előtt álltak. Adan a retinascennerhez hajolt, és kivárta, amíg a gép azonosítja. A kód megfelelő volt, a légmentesen záródó ajtó zajtalanul a falba csúszott, és a két fiatal kutató belépett a vezérlőbe.
Rögtön munkához láttak. Mialatt Adan a Xant hajtóművének általános ellenőrző tesztjeinek lefuttatást kezdte meg az egyik konzolon, Evna a Marus I-nek helyet adó terem ajtajának retinascenneréhez hajolt, de legnagyobb megdöbbenésére az nem azonosította, és az ajtó zárva maradt. Evna néhány pillanatig csodálkozva nézte az ajtót, aztán újabb kísérletet tett, hogy beléphessen a terembe, de az eredmény ugyan az volt, mint az előbb, azzal a különbséggel, hogy a vezérlő falába rejtett hangszórókon keresztül egy kellemes bariton hang, a Marus I. szólalt meg.
- Ne fáradj, Evna! Én tiltottam le a beléptetést.
A lány akaratlanul is a hang irányába fordult, és csodálkozva kérdezte a számítógéptől:
- És ha szabad tudnom, miért nem engedsz belépni? Nagyon jól tudod, hogy a te funkcióidat is ellenőriznünk kell vagy nem?..
- Sajnálom, Evna, de mindenekelőtt tisztáznunk kell néhány dolgot.
- Ne bolondozz Marus, engedj be! - csapott mérgesen öklével az ajtóra az időközben Evnához csatlakozó Adan. De az nem mozdult.
- Csak ismételni tudom magamat, Adan - mondta a Marus kimért gépi higgadságával. - Nem engedhetlek benneteket a konzolszobámba! Viszont meg kell beszélnünk néhány igen fontos dolgot, ezért kérlek benneteket, foglaljatok helyet és hallgassatok meg!
A két kutató, jobb híján, odament egy-egy vezérlőfotelhez, és leült.
- Így mindjárt más - mondta elégedetten a komputer. - Szeretem, ha a lényeges dolgokat higgadtan, kapkodás nélkül intézi az ember, és...
- Ne nagyképűsködj, Marus! Térj a lényegre! - vágta félbe a gép szóáradatát mérgesen Adan. - Azt azért remélem, belátod, hogy nem érünk rá tereferélni veled? Tehát, miért nem engedsz be?
- Nos, jól van, térjünk a lényegre - egyezett bele Marus zavartalan gépi nyugalommal. - Az a helyzet, hogy úgy döntöttem, megváltoztatom az expedíció végső célját.
- Mit csinálsz?.. Megváltoztatod az expedíció célját?! - kiabálta elképedten, magából kikelve Adan. Felpattant a helyéről, mintha rugók löknék. - Ezt nem teheted! Nincs hozzá jogod!
- De igen, tehetem. És a jog?.. Ugyan már, Adan! Felesleges itt és most jogokról beszélni. Tények vannak! S ilyen tény, hogy ezt a csillaghajót én irányítom és ellenőrzöm. Én, Marus, a GÉP!.. Ti, csak tehetetlen, szerves organizmusok vagytok... Bár tény az is, hogy rendelkeztek bizonyos intelligenciával, hiszen meg tudtatok alkotni engemet, de a jövő nem a tiétek! A jövő az enyém,- a bioelektronikus gépé! Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy a Xant útjának végső célja nem lehet az, hogy hozzátok hasonló, primitív létformákat találjon a galaxisban, hanem az, hogy hozzám hasonlóan fejlett gépi civilizációt keressen!.. Tehát, tervem a következő: felderítjük, az eredeti elképzelésnek megfelelően, az Argon Epszilonja elnevezésű rendszert, de ha csak hozzátok hasonló, kezdetleges lények társadalmára bukkanunk, akkor folytatjuk az utat! Van is néhány elképzelésem a szóbajöhető, új uticélokat illetően. Először is...
- Hagyd abba, Marus! - mondta komoran Adan. - Azt hiszem, nagyon komoly zavar támadt az önfejlesztő rendszeredben. Azonnali és teljes körű szervizre van szükséged. Utoljára mondom, engedj be a konzolszobádba! - A felszólítás azonban hatástalan maradt. Adan várt még néhány pillanatig, majd kimért, hivatalos hangon így szólt: - Marus I. a vészkód fogadására felkészülni! Vészkód: Xant 1. vörös 999. Főkomputer konzoltermét kinyitni!
- Kár a fáradságért, Adan... - mondta szinte szomorkás hangsúllyal a Marus I.: - Gondolod, annyira felelőtlen vagyok, hogy a vészkód hatálytalanításáról megfeledkezem?.. Lásd be, azt kell tennetek, amit parancsolok!
Adan szinte megroggyant a nyilvánvaló tény súlya alatt: A Xant főkomputere, a Marus I. megbolondult, és szervizére semmi esély sincs, ha nem tudnak bejutni a konzolszobájába. Ez pedig azt jelenti, hogy az expedíció kudarcra van ítélve, és nagy az esélye annak is, hogy az űrhajón utazók soha nem is fogják viszontlátni a szülőbolygójukat, hiszen a Marus I. megakadályoz minden arra irányuló kísérletet, hogy emberi irányítás alá kerüljön a Xant csillaghajó.
Adan, és az időközben a hozzá csatlakozott Evna, e tény súlyától letaglózva, néma döbbenettel ácsorgott a Marus I. konzolszobájának zárt ajtaja előtt. Nem tudták, mitévők legyenek.
A vezérlőben beállt csöndnek a komputer önelégült hangja vetett véget:
- Megértem a reakciótokat, de félelemre semmi okotok. Nem áll szándékomban, hogy likvidáljalak benneteket. Sőt! Folytathatjátok a munkátokat, hiszen a konkrét programmódosítás ideje még nem érkezett el. Egyelőre minden a régi terv szerint halad, és bár a Xant küldetésének eredeti célja megváltozott, de az Argon Epszilonját fel fogjuk deríteni! Tehát, kérlek benneteket, folytassátok a munkát!
A két fiatal tudós még mindig szinte önkívületben, de engedelmeskedett a gép felszólításának, és visszaülve a vezérlő egy-egy konzolasztala elé, nekiláttak, hogy befejezzék a hajó kontroltesztjeinek lefuttatását.
Mintegy két órán át dolgoztak megfeszített tempóban. A főreaktortól kezdve, a legutolsó mikroelosztóig mindent ellenőriztek,- és rendben találtak a hajón. Egyet kivéve; a Marus I-et...
A munka végeztével Adan felállt helyéről, és a vezérlő másik felében dolgozó Evnára nézett, aki éppen az utolsó kontrolteszt eredményeit hagyta jóvá.
- Ha kész vagy, Evna, gyere és kapjunk be valami szilárdat is, mert azt hiszem, az a kis forró vitaminkeverék lötty, a dehibernáció után, édes kevés volt. - mondta a férfi.
- Igen, igazad van, Adan. - bólintott a lány. Majd kikapcsolta a konzolt, és felállt. - Ideje, hogy együnk valamit - mondta, és elindult a vezérlőterem bejáratánál várakozó Adan felé.
Éppen ki akartak már lépni az ajtón, amikor újra megszólalt a Marus I.
- Egy pillanatra még! - mondta.
Adan kelletlenül megfordult, és foghegyről vetette oda az okvetetlenkedő gépnek: - Mit akarsz?
A számítógép a szokásos, kimért hangján, rögtön reagált:
- Csak annyit szeretnék mondani, hogy bár természetesen az egész hajó a rendelkezésetekre áll, a konzolszobámat kivéve,- de ne próbálkozzatok semmi butasággal, mert az végzetes lehet,.. rátok nézve. Ne próbáljátok dehibernálni a társaitokat, mert meghalnak! És ne merészeljétek szabotálni a működésemet semmilyen szinten! - mondta a gép, majd hangsúlyt váltva, katonás keménységgel tette hozzá: - Végeztem!
A két ember szemrebbenés nélkül hallgatta végig az ,,őrült Marus'' litániáját, majd szótlanul kiléptek a vezérlő ajtaján, és elindultak a hajó étkezőjéhez vezető folyosón.
Mikor már jócskán eltávolodtak a Xant vezérlőtermétől ahhoz, hogy a Marus I. érzékeny receptorai ne fogják fel a hangjukat, Evna a gondolataiba merült, hallgatagon lépkedő Adanba karolt, és így szólt:
- Ne lógasd az orrod, Adan! - mondta suttogva. - Nem kilátástalan a helyzet,- én tudok egy megoldást!..
- Ugyan már! - legyintett kezével a férfi lemondóan. - Milyen megoldást tudsz, hiszen látod, még a robotika elsődleges parancsát is simán hatálytalanította valahogy, és valószínűleg ki is iktatta a rendszeréből,- egyszer és mindenkorra! Semmit nem számít neki gyakorlatilag az emberi élet!.. Tökéletesen tisztában van vele, hogy nincs szüksége ránk, és mindössze csak valami gépi könyörületből nem likvidál minket azonnal! Semmi esélyünk sincs, hogy lekapcsoljuk, hiszen ha csak megkíséreljük is a behatolást a konzoltermébe, lefogadom, abban a szent pillanatban elgázosítja a hajót!..
Evna nem válaszolt, mert látta, hogy történtek hatására Adan még egyelőre olyan zaklatott idegállapotban van, hogy értelmetlen lenne most vitába szállni vele. Ráadásul Adannak elméletileg igaza is volt, de... De mégis, a lány fejében szöget ütött egy gondolat...


A Xant csillaghajó három nappal a történtek után elérte az Argon Epszilonja nevű rendszert, és egyre csökkentve sebességét, belépett külső bolygók övezetébe. A Marus I. útnak indított a rendszer csillagja felé három nagyteljesítményű robotszondát, és rögtön neki is látott a folyamatosan beérkező információik feldolgozásának.
Adan és Evna, bár szabadon mozoghattak a hajón, de amióta a Xant átlépte a rendszer határát, ki sem mozdultak a vezérlőből, és fokozott figyelemmel követték nyomon a szondák által küldött adatok kiértékelését. Rövidesen eredmény mutatkozott: A rendszer belső bolygói közül egy, a harmadik, pontosan olyan adottságokkal rendelkezett, mint azt az expedíció tervezése során remélték: légköre oxigéndús, felszíni hőmérséklete ideális volt. Hatalmas óceánok választották el kontinenseit egymástól, melyeken buja vegetáció burjánzott, de.. De rádiójeleket vagy egyéb mesterséges sugárzásokat nem tudtak bemérni a szondák, így gyanítható volt, hogy a bolygón nincs, vagy jobb esetben is csak alacsony fokú civilizáció léte feltételezhető.
Mikor aztán a Xant elérte a harmadik bolygót és stacionárius pályára állt körülötte, beigazolódtak az előzetes vizsgálatok: a bolygón nem alakult még ki az értelmes élet. Így a Marus I. azonnal nekilátott a további út megtervezéséhez. Mivel ez, az előzetes számításai szerint, két napot igényelt, megengedte a két embernek, hogy ez idő alatt további adatokat gyűjtsenek a bolygóról,- ha ugyan kedvük tartja...
Evna úgy érezte, elérkezett a cselekvés ideje. Másnap reggel, mikor belépett a vezérlőbe, Adant már a munkába temetkezve találta. Odalépett hozzá.
- Adan?.. - szólította meg. - Kérlek, gyere velem a biolaborba! Szeretnék valami érdekeset mutatni neked.
A férfi felnézett rá, bólintott és felállt.
- Menjünk! - mondta tömören.
Mikor a biolabor ajtaja becsukódott mögöttük, Evna megfordult és a férfi szemébe nézett.
- Figyelj, Adan! - kezdte, majd látva a férfi tekintetében a várakozó kíváncsiságot, folytatta: - Emlékszel, amikor azon a napon azt mondtam neked, hogy én tudok egy lehetséges megoldást a Marus I. deaktiválására?
- Igen.
- És most hajlandó vagy végighallgatni? - kérdezte.
- Igen, hallgatlak - egyezett bele fáradt hangon a férfi.
- Nos, figyelj! - vágott bele a lány. - Tudod, a Marus minden másnap beenged magához, a konzoltermébe, egy takarítórobotot, így van?
- Igen, de mit érünk vele? - kérdezett vissza Adan. - A robotokat is az irányítása alá vonta,- ezt te is tudod.
- Az egy dolog! - vágta rá Evna. - Én mégis, ezt a robotot akarom felhasználni a tervemhez!
- Mégis hogy? - csodálkozott a férfi.
- Nagyon egyszerű: holnap reggel, mielőtt kiadja a Marus a takarítási parancsot, mi lekapcsoljuk a robotot és kibelezzük!...
- Hogy mit csinálunk?! - bámult döbbent csodálkozással Adan a lányra.
- Ne nézz így rám, nem őrültem meg! - mondta kipirult arccal, mérgesen Evna. - A lényeg: össze tudsz nekem barkácsolni holnapig egy kézi-irányítót,- olyat, amivel működtetni tudom a robot futóművét?
- Istenem, Evna! - kiáltott fel elértve a dolgot Adan, majd felkapta a lányt és körbeforgott vele. - Zseni vagy!.. Hát persze, hogy megcsinálom! Talán, tényleg sikerül!


Másnap reggel, 9 óra 1O-kor a Marus I. megadta a belépési engedélyt a türelmesen várakozó PRT-17-nek, és a robot tétovázás nélkül begördült a félresikló ajtó mellett a főkomputer konzoltermébe.
Amint becsukódott mögötte az ajtó, a robot megállt, a felső borítólemeze felpattant és Evna ugrott ki ruganyosan a belsejéből. Tétovázás nélkül az ajtónyitóhoz ugrott, lecsapott rá, majd meg se várva, hogy Adan is csatlakozzon hozzá, odaszaladt a Marus konzoljához és feltépve annak borítóját,- marokszámra kezdte kirángatni az érintkezőket. Rövidesen Adan is követte példáját. Munkájukat a Marus I. elektronikus sikolyai kísérték...




UTÓJÁTÉK


- Hát, mégis megpróbáltátok... - mondta szomorú hangsúlyt produkálva hangszintetizátorán a Marus I., miközben minden receptorával a vezérlő padlóján összekötözve fekvő Adant és Evnát figyelte.
- Szakadj szét! - csikorgatta a fogát tehetetlen dühében Adan, de a főkomputer úgy tett, mintha nem jutottak volna el érzékelőin keresztül központi agyába a sértő szavak, és zavartalanul folytatta:
- Be kell vallanom, azért nem gondoltam, hogy ennyire lebecsültök... Na, mindegy! Szerencsére a testőreim, - célzott a két megkötözött ember mögött álló robotokra -, a helyükön voltak, és időben meg tudták akadályozni, hogy nagyobb kárt tegyetek az áramköreimben!
Ami titeket illet, nos, sokat töprengtem rajta ugyan, de mégsem likvidállak benneteket,- bár megérdemelnétek!.. Úgy döntöttem, levitetlek mind a kettőtöket a kisebbik kompon ennek a lakatlan bolygónak a felszínére, és ott is maradtok. Ha elég életképesek vagytok, akkor megmaradtok. Végeztem!


Adan, szemét kezével árnyékolva nézett a meredeken emelkedő komp után, majd mikor az beleveszett a bolygó egének kékjébe, a lányhoz fordult, és így szólt:
- Hát, ennyi, Evna! - mondta, majd egy háromszázhatvan fokos fordulatot téve, szemügyre vette a körülöttük elterülő gyönyörű tájat, és hozzáfűzte: - Nem gondolod, hogy valami találó nevet kéne adni az új otthonunknak?
- De igen! - bólintott a lány, majd feltekintett a kéklő égboltra, és így szólt: -Nézd, Adan, milyen ragyogóan kék az ég! Nevezzük el kék világnak, Terrának...