Két galaktikus standard nap telt már el azóta, hogy a pozitron gyorsító beadta a kulcsot, ezért kénytelen voltam a csillagsiklómmal kényszerleszállást végrehajtani ezen az istenverte bolygón, minden ismerős, felderített világon túl, itt, az NP-317/12-es rendszerben, melynek csak neve van, de értelmes lény még nem lépte át a határát. Mondanom sem kell ugye, amilyen mázlim nekem van, a rendszer e nyomorult planétáján volt élet. S ráadásul milyen!..
Alig tettem le a siklót, máris foglyul ejtettek ezek a hihetetlen méretű, de a testmagaságukkal fordítottan arányos intelligenciaszintű lények,- a bolygó urai. Kapcsolatteremtésre semmi esélyem sem volt: barbár módon feltépték a főzsilipet, és mire bármilyen ellenakciót indíthattam volna, már a markukban voltam. Mire feleszméltem, már be is gyömöszöltek egy fémfalú szállítóeszközbe. Az ebben való rövid utazásom után, - mialatt leszámoltam rövid, de eseménydús életemmel -, áthelyeztek jelenlegi cellámba, amely ugyan elég tágas, de meglehetősen barátságtalan és sivár.
Nem tehettem egyebet, csak vártam és bíztam az evolúció csodájában, vagyis reménykedtem, hogy megjön fogvatartóim esze és tesznek legalább valami kísérletfélét a kapcsolatteremtésre, mert jómagam semmi lehetőséget sem láttam arra, hogy kommunikációs kontaktust kezdeményezzek ezekkel a góliátokkal, ugyanis legnagyobb bánatomra, minden felszerelésem a csillagsiklóm roncsában maradt.
Ó, legalább a kommunikátorom és az energiavetőm nálam lenne! - gondoltam elkeseredetten.
Hogy eltereljem a figyelmemet kétségbe ejtő helyzetemről, arra gondoltam, az lesz a legjobb, ha nekilátok börtönöm tüzetesebb szemrevételezésének.
Cellám falai láthatólag, valamilyen műanyagból készülhettek, mert tükörsimák és puha tapintásúak voltak. Az egyetlen kijárat a mennyezeten volt elhelyezve, és egy csapóajtó fedte. Persze, elérhetetlen magasan volt... A cella berendezése mindössze az egyik sarokba vetett, néhány köteg növényi szálra szorítkozott,- amely meglehetősen erős szaganyagot bocsátott ki magából. Ezen kívül volt még egy tál,- vízzel teli, és mellette egy sárgás színű, valószínűleg préselt és dúsított, aránylag puha állagú, meglepően kellemes illatú élelemtömb, amit lehet, hogy felelőtlenség, de mivel már mardosott az éhség, megkóstoltam, és bizton állíthatom, igen ízletesnek találtam! - Hát, körülbelül így festett börtönöm rabnézetből...
Az idő meg csak telt és telt, én meg lassacskán elálmosodtam, de a bolygó szűkagyú urai még mindig nem akartak szóba elegyedni szerény személyemmel. Furcsa volt, nagyon furcsa!
Nem tudom, mikor szenderedtem el, és mennyi ideig aludhattam. Viszont arra ébredtem, hogy valaki szuszog mellettem!
Egy NŐ! - ujjongtam fel magamban akaratlanul, mikor megláttam, ki is az, aki mellettem pihen. - Igen, egy igazi, élő, csodaszép nő!
Egy röpke pillanatig még azt hittem, álmodom: Ott feküdt mellettem egy gyönyörű nő, több tízezer fényévnyire szülőbolygómtól, egy idegen és ellenséges világban!.. Igen, ott volt egy fajtámbéli, lélegzetelállítóan szép nő!
Ha ezt még lesz alkalmam elmesélni egyszer a Platunus IV. kocsmájában, hát tuti, hogy hazugnak fognak nevezni! - gondoltam nevetve.
A szépség felébredt a mocorgásomra, és egy álomittas pillantást vetett rám. Igyekeztem a legférfiasabb pózt felvenni, és bátorítólag rámosolyogtam. De legnagyobb megdöbbenésemre, a nő nem törődött tovább velem. Elfordult tőlem, és fitos kis orrát feltartva beleszimatolt a levegőbe, aztán odament a sárga élelemtömbhöz, leült mellette és leharapott jókora darabot belőle, majd nagy élvezettel majszolni kezdte.
Mivel igen erősen sértette férfiúi büszkeségemet, hogy így semmibe vesznek, és levegőnek néznek, odamentem mellé, és megszólítottam.
- Hello! - mondtam könnyedén, mintha csak a Gírian Gamma valamelyik discójában futottunk volna véletlenül össze.
A várt válasz azonban elmaradt. A nő ugyan rámemelte szép szemét, de abból csak mérhetetlen értetlenséget tudtam kiolvasni.
- Önt is fogvatartják? - próbálkoztam újra.
A szépség kimért reagálása kérdésemre, bevallom, teljességgel megdöbbentett. Nem szólt egy szót sem, de letette a kezében tartott élelemdarabkát, kecsesen megtörölgette a szája szélét, és odafordult hozzám.
- Crien Freg - nyújtottam felé kezemet, fejemmel pedig udvariasan biccentettem. - Első osztályú csillagsikló pilóta,- felderítő. - fejeztem be a teljes, hivatalos bemutatkozás aktusát, nem kis büszkeséggel a hangomban.
De a nő ez alkalommal sem szólalt meg, csak beleszimatolt érzéki orrocskájával a nyakamba, amitől egy meglehetősen régen érzett, izgató borzongás szánkázott végég a hátgerincemen.
- Cri... Crien Free-eg - makogtam zavarodottan, és megbabonázva néztem ezt az életre kelt istennőt, amint hozzám dörgölőzött, és kihívó kéjességgel aprókat piheget.
Ez volt az a pillanat, mikor már szinte teljesen elvesztettem az eszemet, és mikor mélyen a szemembe nézve felvette azt a bizonyos pózt, hát nem bírtam tovább, és rávetettem magamat...
Azt hiszem, akkor pecsételődött meg a sorsom.




UTÓJÁTÉK


Jack Lindsday, a NASA különleges esetekkel foglalkozó kutatóbizottságának vezetője fáradt mozdulattal hátrasimította őszülő haját, majd megdörzsölte viszkető, kétnapos borostáját, és sóhajtva mutatta asszisztensének:
- Látod, Frank? Mondtam, hogy ez valószínűleg csak egy titkos orosz kísérleti bioszondából maradt meg... És látod, igazam volt! Ugyan úgy eszik, és ugyan úgy párzik, mint bármely más kísérleti fehér egér...