Fu-Ce mester gondterhelten hajolt az immár kész szobor fölé, majd hirtelen mozdulattal felkapta a munkaasztalról és magasan a feje fölé emelte. A nyitott ablakon betűző nyári nap egy eltévedt sugara egyenesen a szobor homlokába illesztett, tisztafényű gyémántba vágódott, aztán millió darabra szakadva az ékkő csiszolt felületén, a szivárvány csodáját vetítette az öreg varázsló ráncoktól szabdalt arcára.
- Hát, elvégeztetett! - sóhajtott fel fáradtan az agg mágus. - Lehet, hogy a tudás így örökre elvész, de ez az út!
Az egyetlen út! Vége a lelkek elrablásának! Őrizd a titkot, Buddha! Parancsolom! - rikoltotta végül, majd óvatosan és lassan visszahelyezte a szobrot az asztalon lévő állványra.
Mereven nézte még néhány pillanatig, majd mintha tagjaiból hirtelen elszállt volna minden erő, lerogyott az asztal mellett álló, durva faragású székébe. Két aszott kezébe temetve arcát, hörögve kapkodta a levegőt és emlékezett...
Fu-Ce lelkében életre kelt a közelmúlt minden rémsége, mely kezdetét akkor vette, mikor végre, sokévi megfeszített kutatómunka és hamvába hullt, sikertelen kísérletek sorozata után, a kezében tarthatta az oly' annyira áhított esszenciát!.. Boldog volt. Határtalanul boldog! Hisz ez volt dolgos életének és munkájának csúcsa. De naiv önteltségében még csak nem is sejtette, hogy munkájával a démonok seregét szabadítja a világra!..
Felködlött előtte tehetséges tanítványainak arca, akik elsőként estek áldozatául a rémeknek. Köztük volt önnön gyermeke is... és ő volt ki megnyitotta neki a Pokol kapuit! Ö! Fu-Ce, a mesterek mestere! Ö a felelős egyedül!
Ha nem szédíti el fejét a Mennyei Birodalom Urának dicsérete, valamint a sikerért cserébe beígért hatalom és dicsőség, akkor nem történik meg mindez a szörnyűség. De ő vak volt és elbizakodott: Be akarta bizonyítani a Császárnak és az egész művelt világnak, hogy ő elő tudja állítani a Szert, melyet a régiek ismertek, és melynek segítségével képesek voltak rá, hogy előre láthassák ellenségeik minden gondolatát...
Hát, megpróbálta! De vakmerőségére ráfizetett, és most elérkezett az idő, hogy lerója adósságát bűneiért!
Igaz, a titkot nem volt ereje végleg megsemmisíteni. Inkábba jövőre bízva, elrejtette azt, a kíváncsi szemek elől. Így már csak egy dolga maradt: Reszkető kézzel az oldalán fityegő bőr-zacskóba nyúlt, és két ujja közé csippentve, kiemelt belőle egy rubinvörös színű pirulát.
Néhány pillanatig mereven nézte, forgatta ujjai közt a mérget, aztán hirtelen mozdulattal a szájába tette és ráharapott.
Fu-Ce mester haláltusája mindössze néhány pillanatig tartott, aztán az öreg mágus tekintete hirtelen üvegessé vált és merev testtel bukott munkaasztalára.
A Gyémántbuddha, legnagyobb titkának egyetlen tudója és szomorú végzetének tanúja, titokzatosan mosolyogva nézett le rá kicsiny állványáról...