Tikkasztó volt az augusztus. Délután fél hatra járt már az idő, de Los Angeles fürdött a párás forróságban.
Akár a pokolban! - fújt mérgesen Vanessa és megszaporázta lépteit. Gyalogolt, bár mehetett volna a kocsijával is, de egyrészt nem volt türelme most a nagyváros forgalmában araszolni a szaharai melegben, másrészt pedig még rengeteg ideje maradt, hogy beérjen a hangzatos, Dupla Hatos névre keresztelt mulatóba, ahol estérő estére lépett fel saját dalait meg néhány örökzöld slágert előadva.
A lány érezte, ez nem az ő napja. Már reggel tudta ezt, mi-kor először a hajszárítója döglött be, aztán a kenyérpirító adta be a kulcsot, két elszenesedett valamit lökve ki magából a várt aranybarna pirítósok helyett. Végül, mindennek tetejébe beállított William, arcán fülig érő vigyorral, mintha nem történt volna semmi. Mintha előző este nem vesztek volna össze - ki tudja, hányadszor az utóbbi két hónapban -, és mintha nem vágta volna a férfi orrára az ajtót utolsó érveiből is kifogyva.
Na igen, William Garner... Vanessa egy unalmasnak ígérkező partin ismerkedett meg vele, ahová a Dupla Hatos tulaja, David Marlow hívta meg, és ő végül a főnöke hosszas unszolásnak engedve elfogadta az ajánlatot. Ennek már közel hat hónapja. A parti unalmas bájcsevegésnek ígérkezett a helyi szórakoztató ipar krémjével és annak sleppjével. Úgyis lett. Mígnem... mígnem megismerkedett Mr. Garnerrel, a neves és sikeres ügyvéddel, aki szintén hivatalos volt az összejövetelre és látnivalóan ő is ugyanúgy unatkozott, mint Vanessa. A férfi jóképű volt, csillogó barna szemekkel és fanyar humorral megáldva. Az ismerkedés könnyen ment. William felszabadult, jó társalgónak bizonyult, így aránylag hamar sikerült áttörnie a lány természetéből fakadó zárkózottságának falait. Kellemesen elbeszélgettek. Terítékre került mindenféle habkönnyű téma: kezdve a szabad művészetektől, az éneklésen át a veszélyeztetett állatok védelméig. Mindezt William sajátos, fanyar humora fűszerezte. Vanessának kimondottan imponált, hogy a férfi nem akarta őt rögtön az ágyába csábítani, hiszen megszokta már, hogy 17O centis, sudár manöken alkata, kék szeme és szőke hajzuhataga a másik nem tagjaiban miféle vágyakat ébreszt. William Garnerrel azonban másként alakult a helyzet. Már jó egy hónapja együtt jártak, mikor egy éjszakába nyúló beszélgetés végén a lány az ágyába engedte a férfit. William gyengéd volt és figyelmes. Először... Aztán ahogy múltak a hetek Vanessa úgy ébredt rá, hogy a Garner csak játszik vele és nem egyéb a számára, mint egy jó testű baba, akit büszkén hurcol magával partiról partira, és ha úgy tartja kedve, hát ágyba bújik vele...
Na, nem! Vanessa Blummington ennél azért több! - fújt ismét mérgesen a lány, miközben éppen befordult a Roxy streetre és kőmerev arccal ellépkedett két, a falat támasztó és fülig érő szájjal vigyorgó, ajánlatot tevő suhanc mellett. Nem foglalkozott velük, megszokta már, hogy akaratlanul is felkelti a férfiak figyelmét, tartozzanak azok a fiatalabb vagy akár az idősebb korosztályhoz. Legfeljebb a közeledésük stílusa más.
Gondolatai továbbra is William Garner körül jártak.
William... Tegnap volt a napja, hogy utoljára próbálta megvilágítani a férfinak, hogy neki is vannak érzései, vágyai tervei, és azért mert szeret énekelni, továbbá érvényesülni is így akar, azért ő még Colorádóban angol-filozófia szakon végzett, tanári diplomája van, ebből következőleg neki többre és másra van szüksége, mint egy jó nevű ügyvéd szöszi hajas babájának szerepe, amit a Garner szánt neki. Huszonhat éves elmúlt, túl volt azon a koron, hogy beérje azzal, hogy egy jó képű pasi a Ferrariján húrcolássza és mutogassa, mint valami befogott, nemes vadat!..
Williamról azonban leperegtek a szavak és ma megint azzal a lehengerlő playboy mosolyával állított be, amitől megszédülnek a nők. A férfi úgy tett, mintha mi sem történt volna. De ezzel Vanessa számára be is telt a pohár: egyetlen szó nélkül ismét rácsukta William orrára az ajtót. A férfi ugyan tett még egy hamvába hullt kísérletet, hogy a lány beeressze, majd feladta és annyit mondva, hogy majd holnap hívni fogja, végre elment. Vanessa hátát a csukott ajtónak támasztva hallgatta Garner próbálkozását, majd mikor annak léptei elhaltak a folyosón, nagyot sóhajtott és folytatta azon reménytelennek látszó feladatot, hogy a még mindig nedves haját elfogadható frizurába rendezze.
Nem is vette észre, mikor kezdtek potyogni a könnyei...
- Hello, Ms. Blummington!
- Üdv, Billy! - köszönt vissza a Dupla Hatos bejáratánál strázsáló nagydarab kidobó emberre, aztán belépett a mulató ajtaján és gondolatai immár az esti fellépése körül kezdtek forogni.

*

- Ahogy mondom, Mr. Damme. Higgye el, van ebben a lányban fantázia!.. - Ted Blanton semmibe meredő tekintettel fülelt a telefonba, közben szabad bal kezében egy megkérdőjelezhető tisztaságú zsebkendővel törölgette izzadt homlokát. - Igen, igen, mondtam már önnek, vannak saját számai is és nem is rosszak! Én mondom magának, ha szerződteti Vanessa Blummingtont, a hónap üzletét köti!.. Jó, jó rendben van, akkor megegyeztünk Mr. Damme: a lány három napon belül magánál van és meggyőződhet róla, hogy igazat mondtam... Köszönöm, Mr. Damme, akkor rövidesen faxolom a szerződés tervezetét. Viszont hallásra!
- Pfhü! - A köpcös férfi nagyot fújva tette helyére a kagylót. Kifáradt a közel húszperces diskurzusban, izzadt, mint a ló, de ugyanakkor elégedett volt. Végre sikerült tovább passzolnia Vanessát. Persze, ideje is volt már ennek, no meg a lány is már vagy egy hónapja rágta ezért a fülét. Hát végre sikerült nyélbe ütnie ezt a boltot azzal a kukacoskodó Mr. Damme-mel! Ráadásul most neki is csurran-cseppen valami...
Blanton már két éve volt Vanessa ügynöke és a férfi eddig tökéletesen ellátta a feladatát: sikerült a lányt egyre jobb helyekre bejutatni, így Ms. Blummington népszerűsége és gázsija nőtt, s persze ő sem járt rosszul. És most Vegas! Végre egy reményteljes szerződés Las Vegasba, a show-business Mekkájába!..
- Megcsináljuk, kislány! Megcsináljuk! Sztár leszel és passz! - dörmögte vigyorogva az orra alá.
Blantonnak közel harminc éves tapasztalata volt ebben a szakmában és kitűnő szimata. Sajnos azonban a sors nem volt kegyes hozzá az évek során, vagy legalábbis nem olyan mértékben,
mint ahogy azt az ügynök szerette volna. Inkább csak középszerű előadókkal hozta össze a vakszerencse, akik menedzselése nem hozott túl sok pénzt a konyhára, inkább csak annyit, hogy Blanton szerényen eléldegélhessen a jutalékokból, és veszteség nélkül vihesse tovább a boltot. Aztán mintegy két éve találkozott Vanessával. Blanton rögtön megérezte a lány szikrázó előadói szuggesztivitását és tehetségét. Meglátta benne a nagy lehetőséget. Mind a lánynak, mind magának.
A férfi ezzel a jóleső gondolattal sóhajtott egy mélyet és bekapcsolta a számítógépét, hogy összeállítsa Vanessa Blummington legújabb szerződésének tervezetét.

*

- Monica, kértelek már, ne lábatlankodj itt, az irodában, ha dolgozok! - szólt oda szigorúan Frank Damme az íróasztala sarkára hajolva rajzolgató és dudorászó kislányra, ahogy visszarakta helyére a telefonkagylót.
A kislány megszeppenten elhallgatott és felkapta fejét a szigorú hangra. Ártatlan, nagy, barna szemeivel nagybátyjára nézett, aztán bájosan elmosolyodott és azon a behízelgő hangon, melyről nagyon is jól tudta, hogy nagybátyja képtelen ellenállni megszólalt:
- Jaj, Frank bácsi, hiszen nem is csináltam semmi rosszat! Csak rajzoltam egy nyuszit neked. Nézd! - Ezzel Frank elé tolta a papírt.
- Aha, klassz - méregette a férfi megenyhülve az absztrakt elemekkel tűzdelt gyermeki rajzot. Aztán hamiskás szikrával a szemében, de arcán egy műkritikus komolyságával a bumfordi nyúl kerek pamacsra vett farkára bökött. - Ez itt a feje, ugye..?
A kislány is komoly képpel a rajz fölé hajolt.
- De ez... Jaj, Frank bácsi olyan vagy!
Frank Damme hangosan nevetett, aztán megsimogatta a kislány elszontyolodott pofiját.
- Jól van, na! Csak vicceltem. Tényleg klassz ez a Tapsi
Hapsi. El is teszem, és vigyázni fogok rá, jó?
- Úgy görbülj meg? - kérdezte nagy komolyan Monica és közben összehúzott szemmel méregette nagybátyját, vajon tényleg komolyan gondolja-e a dolgot.
- Úgy görbüljek meg! - ígérte mosolyogva Frank és felcsípte a művet, majd ugyanazzal a mozdulattal az íróasztala nyitott fiókjába csúsztatta.
- Látod, már el is tettem.
- Oké - bólintott a kislány. - Akarod, hogy rajzoljak egy elefántot is neked?
- Hát, most, hogy mondod... - dörzsölgette borostás állát a férfi komolyságot erőltetve magára -, egy elefántra tényleg nagy szükségem volna, de...
- De? - kérdezte a kislány elfúló izgalommal.
- De az a helyzet, hogy meg kéne sétáltatni Adolfot - mutatott az iroda sarkában békésen heverész_ hatalmas német dogra -, és erre a feladatra csak te vagy alkalmas... Különben Adolf el fog hízni, mint egy malac!
A kislány a kutya felé fordult és a borjúnyi állat is felemelte busa fejét, aztán okos tekintetét a gazdájáéba fúrta, majd, mint aki érti a dolgot, várakozóan Monicára nézett.
- Na, jó... - sóhajtott a kislány megadóan, miután látnivalóan meghányta-vetette magában, vajon előnyös lenne-e, ha Adolf malaccá avanzsálna. - Elviszem sétálni. Gyere, Dolfi!
A kutya felpattant és az ajtóhoz futó Monica után ügetett.
Frank mosolyogva figyelte a jelenetet, majd mikor a szőke, kis copfos és a közel ugyanakkora kutya után becsukódott az ajtó, lassan elkomorult. Nagy felelősség volt neki ez a gyerek. Hét éve, másfél éves kora óta nevelte Monicát. Szülei buta halála óta... Bruce, a bátyja és Lucy, a sógornője egy autóbaleset során vesztették életüket, árván hagyva a csöppnyi gyereket. Frank akkor még csak huszonöt éves volt. Egyik pillanatról a másikra szakadt a nyakába minden. Először is megharcolt a gyámüggyel Monicáért, hogy más rokon nem lévén, nála nyerjen elhelyezést a kislány, ami hosszú és idegölő procedúra volt. Aztán bátyja vállalkozását, a mulatót, a Rózsaszín Cicákat átvenni és
vinni a boltot tovább... Frank Damme tudta, azokban az években
ért igazán férfivé.
Frank tekintette megrebbent és visszatért a szomorú emlékek világából a valóságba. Maga elé húzta bekapcsolt számítógépének klaviatúráját, bepötyögte a password-öt és belépett a könyvelési programba. Új fájlt nyitott: Vanessa Blummington...

*

Vanessa Blummington fáradt, ideges mozdulattal csapta öltöző asztalára flitteres fejdíszét. Lassú mozdulatokkal megdörzsölte lüktető halántékát. Elege volt a napból. Egyik kellemet-lenség érte a másik után. Ráadásul a mulató mai vendégsereglete is alulmúlta magát. Kevesebben voltak a szokottnál és közönyösebben fogadták műsorát, mint valaha bármikor is. Kivéve azt né-hány törzsvendégnek számító, nyáladzó és trotli öregurat, akik estéről-estére a puszta tekintetükkel próbálták meg levetkőztetni őt a színpadon... Elege volt. Nem vágyott másra, mint egy jó, forró fürdőre és ágyba bújni, elfelejteni ezt az egész napot.
- Vanessa, telefonod van! - dugta be halk kopogás után a fejét az egyik táncoslány.
- Köszi, Sharon, megyek!
Már csak ez hiányzott! Biztos a tűzoltók hívnak, hogy kiégett a lakásom! - füstölgött magában, miközben a vállára terítette köpenyét. Ösztönösen két kezével hátrasimította a haját és kilépett a nyitva hagyott ajtón. Gyors léptekkel a folyosó végén elhelyezett asztalkán pihenő telefonhoz sietett.
- Tessék!
- Vanessa?
- Mondjad, Ted, mi a gond - sóhajtott a lány, felismerve ügynöke rekedtes, agyoncigerettázott hangját.
- Gond? Ugyan már, Vanessa! Épp most hoztam össze a belépődet a Mennyországba!
- Beszélj világosan, Ted! Ma semmi humorom barkochbázni.
- Mit szólnál, ha azt mondanám sikerült nyélbe ütnöm neked egy szerződést Vegasba?
- Vegasba?! - Vanessának elakadt a lélegzette. Talán mégse
fullad posványba ez a nap!
- Úgy ám, hercegnőm! - jött az önelégült válasz. - És nem is akárhová...
- Jaj, Ted, úgy kell minden szót kihúznom belőled?! Mondd már! - csattant fel a lány, miután elfogyott a jól beosztott, maradék türelme.
- Jól van, jól van - Ted Blanton hallhatóan megsértődött. - Én itt megfeszíttetem magam, hogy neked...
- Ted!
- Oké. Szóval nem egy másodosztályú lebúj: a Rózsaszín Cicák...
- A Rózsaszín Cicák?! - Vanessának immár másodjára akadt el a lélegzete. - Hiszen az Vegas egyik legfelkapottabb mulatója!
- Szóval hallottál már róla? Nagyszerű - nyugtázta az ügynök. Hangjából sütött az elégedettség. - Három napon belül ott kell lenned próbaéneklésre, és ha megfelelsz - és megfelelsz -, akkor heti hatszor fellépsz, ééés... - húzta a szót a férfi.
- És?!
- És alkalmanként ezerkétszáz dolcsi üti azt a formás kis markod, amiből ugye, huszonhárom százalék hozzám vándorol...
- Ezerkétszáz dollár egy estére? - Vanessának elkerekedtek a szemei. A kiugrás lehetőségén túl teljesen elbűvölte a felajánlott gázsi nagysága. Amit Blanton a jutalékáról mondott, el sem jutott a tudatáig.
- Leesett az állad, mi? - kuncogott a vonal másik végén az ügynök. - És ez csak a kezdet, mert ha veszi a műsorodat a nagyérdemű, akkor ennek akár a dupláját is kaszálhatjuk!
- Ted Blanton, zseni vagy! - lelkendezett a lány. - Aranyba kell önteni a nevedet!
- Ó, én beérem azzal a szerény huszonhárom százalékkal... - adta a szerencsétlent az ügynök.
- Mindjárt megsajnállak - nevetett Vanesssa.
- Frank Damme-nek hívják a lokál tulaját, nála lesz jelenésed - tért vissza Blanton az üzletre.
- Damme?
- Ja, jól értetted. Elég nehéz eset a fazon, de tisztességesnek tűnik. Tehát, jó sanszod van, kislány... Na, ég áldjon, kéz és lábtörést meg minden. Azonnal hívj, ha oké a dolog. Rendben?
- Oké, Ted, hívni foglak. Szia és kösz!
- Életem és vérem, Tudod..? Na, szia!
Vanessa azon vette észre magát, hogy a füléhez szorított telefonból már csak a búgó hang hallatszik, Blanton már rég megszakította a vonalat és ő meg csak ott állt merengve... Energikus mozdulattal letette a telefont és visszaszaladt az öltözőjébe.

*

William Garner már vagy húsz hosszú perce toporgott a Dupla Hatos oldalbejáratánál. Vanessa késett. Nem volt megbeszélve, hogy megvárja a lányt, ha végez, hanem annyiban maradtak - ha lehet ezt mondani -, hogy holnap felhívja. De a férfi nem bírta kivárni a holnapot, mert reggel valami olyasmit vélt felfedezni Vanessa szemében, mielőtt az az orrára csapta volna az ajtót, ami megkérdőjelezte benne, hogy lesz-e egyáltalán holnap a kettejük kapcsolatában. Egész nap ezen morfondírozott. Számított neki a lány, persze csak a maga módján. Szerelmes ugyan nem volt belé, de Vanessa kényelmes, kellemes szeretőnek bizonyult az el-múlt közel fél év során, leszámítva az utóbbi időkben megszaporodott veszekedéseiket. Összességében Garner nem szívesen mondott volna le a lányról.
Ez a gondolat motoszkált a fejében, közben újra az órájára nézett: éjjeli fél kettő.
- Nagy ég, gyere már! - morogta, aztán a kezében tartott három szál gyönyörű sárga rózsát hanyagul a mellette parkoló Ferrarijára dobta. Ideges mozdulattal előkotort és a szájába lökött egy cigarettát, majd bosszankodott egy sort, míg megtalálta végre zakója egyik belső zsebében az öngyújtóját és előhalászta. Gyors mozdulattal rágyújtott, mélyen leszívta az első slukkot, majd egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében fújta ki.
Kicsit megnyugodva újra átgondolta magában, mit fog mondani Vanessának, ha előhozakodna a lány megint azzal, amit a legutóbb a fejéhez vágott. Szükség volt erre, mert bár ügyvéd volt, a szófacsarás mestere, de ha Vanessa éppen harapós kedvében volt, meg tudta lepni egy-egy érvével, logikájával.
Újra kézbe vette a virágot és a bejáró felé fordult. Éppen jókor: Vanessa viharzott ki az ajtón.
Garner elővette leglehengerlőbb mosolyát.
- Hello, kedves - köszönt a látványára visszatorpanó lányra, miközben a leeresztett jobbjában tartott csikket észrevétlenül elejtette és rátaposott.
- Mit akarsz? - nézett rá ridegen a lány.
Garner tétován lépett egyet előre.
- Kérlek, Vanessa... Úgy szólsz és nézel rám, hogy megfagy körülöttünk a levegő! Tessék, ez a tiéd - nyújtotta a lány felé a virágokat.
Vanessa azonban nem nyúlt értük, csak merőn nézett a férfira.
- Mit akarsz, Bill, a ma reggel történtek után?
- Az tegnap volt, és nem akarok semmit, csak haza akarlak vinni, ha megengeded. Semmi mást. - tárta szét színpadias mozdulattal a két karját és fejével a várakozó kocsija felé intett.
Vanessa tekintete a Ferrarira siklott. Semmi kedve nem volt hozzá, hogy Garnerrel az éjszaka közepén egy újabb meddő és kilátástalan vitába bonyolódjék kettőjük viszonyáról. Tudta, jó esélye van erre, ha elfogadja a férfi ajánlatát, de végül győzött a fáradtság.
- Oké, Bill - sóhajtott és gyors léptekkel, anélkül, hogy közben elvette volna a férfitől a virágot, megkerülte a kocsit és beült. - Hazavihetsz, de semmi duma!
- Oké, oké, semmi duma - visszhangozta vigyorogva Garner és ő is bepattant a Ferrariba. Felbőgette a motort és éles kanyart véve, nagy sebességgel kifordult az ilyenkor már szerencsére nem túl forgalmas Roxy streetre.
Vanessa szótlanul merengve nézett kifelé az oldalsó szélvédőn, mintha csak a szokásos, nyüzsgő éjszakai életét élő metropolis fényei, és halk morajlása kötné le a figyelmét. Garner sem
szólt, nem próbálkozott, aminek a lány kimondottan örült.
Félúton lehettek, mikor a férfi mégis megszólalt:
- Vanessa..?
- Kértelek, Bill - nyögte elkínzott hangon a lány.
- Nagyon rövid leszek, kérlek, hallgass meg! - a férfi hangja halk volt és némi szomorúság rezonált benne.
Vanessa megadóan sóhajtott, amit a férfi egyértelmű beleegyezésként értelmezett, mert azonnal és immár sokkal magabiztosabb hangon, mint az imént, belevágott:
- Figyelj, Vanessa, abban teljesen igazad volt, amit tegnap... bocsánat, tegnapelőtt mondtál: komolyabb alapokra kell helyeznünk a kapcsolatunkat és ezért úgy gondoltam, ezt meg kéne terveznünk, át kéne beszélnünk. Erre pedig tökéletes alkalom volna, ha holnap délután elcsennénk O'Connor jachtját és kihajóznánk a...
- Miről beszélsz?! - kapta föl meglepetten a fejét a lány. - Mi az, hogy elcsennénk O'Connor jachtját, meg hogy kihajóznánk? Miről beszélsz te?!
- Öööö nos, igen - dörzsölgette zavartan a homlokát a férfi, de nem nézet a lányra. - Szóval, holnap O'Connor partit ad és arra gondoltam,..
- Te nem változol, William Garner - suttogta lemondóan a lány. Mikor a férfi belevágott a mondókájába, még élt benne a halvány remény, hogy Garnernek végre megjött a jobbik esze, de nem, a férfi ott akarja folytatni, ahol abbahagyták: partik, szex és újra csak partik. Reménytelen...
- Világosan megmondtam neked, hogy elegem van a partikból, elegem van a sok, üresfejű sznobból, a semmitmondó, felszínes locsogásból és egyáltalán - hadarta egy szuszra, majd keményen és hidegen hozzáfűzte: - És elegem van belőled, William Garner.
- De, kicsim..! Ó, a francba! - próbálkozott volna újra a férfi, de a kritikus pillanatban felciripelt a kocsitelefon. Ideges mozdulattal kapta fel.
- Igen?!.. - mordult bele. - Tisztában vagy vele George, hogy éjjeli háromnegyed kettő van? - füstölgött és közben másik kezével fogva a volánt, belavírozott a Vanessa háza előtti parkolóba.
A lány lemondóan megcsóválta a fejét és kiszállt.
- Igen, igen, de ez nem ért volna rá később?!.. Várj csak. Vanessa! - kiabált dühödten a távolodó lány után. - A francba!
Vanessa még arra sem találta méltónak a férfit, hogy elköszönjön tőle. Egyenletes léptekkel haladt tovább a bérház kapuja felé. Természetesen hallotta, hogy a férfi utánakiált, majd dühödten szitkozódva berántja a kocsi nyitva maradt ajtaját és a Ferrari motorját felbőgetve elhúz, de már nem érdekelte.
Eredetileg arra gondolt, hogy higgadtan elmondja Garnernek, hogy elmegy a városból és vége köztük mindennek, de a kocsiban lejátszódott kis közjáték hatására másképp döntött: majd észreveszi a férfi, hogy elment. Remélte, van annyira intelligens, hogy levonja majd a történtekből a megfelelő következtetést...
Igaz, volt némi lelkiismeret furdalása, hogy így vet véget ennek a viszonyának, mert nem szeretett megszökni, elfutni a nehézségek elől, de ösztöne azt súgta, ebben az esetben ez a legcélravezetőbb megoldás. Garner egoista típus volt és képtelen lett volna belátni kapcsolatuk reménytelen voltát. Ha közölte volna vele a szakítás tényét, azzal csak újabb kilátástalan vitára sarkalta volna a férfit.
Miközben ezt végig gondolta, a lakásának ajtajához ért. Előkotorta táskájából a kulcsot és kinyitotta az ajtót. Lerúgta lábáról a körömcipőt és kényelmes, puha papucsára váltott. Már ahhoz is fáradt volt, hogy gondolkodjon. Gépies mozdulatokkal levetkőzött, a fürdőszobába ment és a tus alá állt. Megnyitotta a csapokat. Néhány pillanatig behunyt szemmel élvezte a vízsugarak csapkodását, majd gyorsan lemosakodott és utána megtörülközött. A háló felé menet magára kapta rántotta a hatalmas, puha hálópólóját és a szobába érve egyenesen belezuhant az ágyba. Még átvillant rajta futólag, hogy indulás előtt fel kell hívni majd a szüleit, aztán anélkül, hogy észrevette volna, átcsúszott az álmok birodalmába.