- Kicsináltad már Deboráth?! – Üvöltötte a telefonba Warren. Mögötte, a kamera látószögében a jellegzetes Warren-féle házibuli látszott.
- Nem megy, omae, képtelen vagyok megtenni! – nyögte elkínzott hangon Frank. Lakása nappalijában állt, fél könyökkel a bárpultra támaszkodva, és sokadik jeges vodkáját szopogatva bámult a telekomba. Haja kócos volt, ruhája kapkodó étkezések foltjait viselte magán. A háttérben a trideó bömbölt, éppen valami kvízműsor ment a KCTS-en és Maria, a külvárosi törp tanítónő végre megnyerte a multifunkciós konyharobotot. A stúdióban nagy volt az ováció, harsonák sikoltoztak, a műsorvezető bohóckodva ugrándozott, Maria sírt.
Frank megszokott környezetében már harmadik hete próbálkozott Deborah meggyilkolásával. Leginkább azonban számítógépe monitorját bámulta, fejét tenyerébe támasztva dudorászott, káromkodott vagy csupán hallgatott. Ha mégis sikerült néhány oldalt bepötyögnie a gépbe, újra átolvasta, majd kitörölte.
- Nem tudom megölni a nőt – mondta megint a telekomba. – Egyáltalán, senkit nem tudok megölni!
- Figyelj, te elcseszett nemzeti hős! – Warren, ha részeg is volt még néhány perce, mostanra tökéletesen kijózanodott. – Nem érdekel a lelked, ennél jobban még soha nem várták a népek az új Robins-forgatókönyvet, mint most. Állítólag te megmentetted az országot, meg ezt az egész francos világot, csak azt nem értem, minek, ha most meg nem akarsz keresni rajta. Életben vannak, hát trideózni akarnak, és nem más filmjeit, mint a tiédet! Ne babrálj ki velem, mert…
- Mert? – kérdezett vissza Frank. – Ha most itt lennél, a nyakadra tekerném az adatkábelt, és kiszorítanám a pénzimádó lelkedet!
Frank ezzel rácsapott a megszakító gombra, majd kitépte a telekom vezetékét a falból. Hangosabbra állította a trideót, így a belőle áradó hangzavar kezdte az elviselhetőség határát súrolni, de neki éppen ez kellett. Odament a számítógépéhez, felemelte, majd könnyed vigyorral a földhöz vágta. A szerencsétlen és jobb sorsra érdemes Takashi GoldenStar széthányta alkatrészit, zúgott még egy darabig, majd végleg elhallgatott.
Frank elégedetten visszaballagott a pulthoz, de nem vacakolt azzal, hogy töltsön magának, az üveget nyakánál megragadva kedvenc foteljához ment, és belezuhant. Ezután a következő két órában az utolsó cseppig elkortyolgatta kedvenc vodkáját, méghozzá mellőzve a jégkockák csilingelését. Végül enyh delíriumban már csak bambán bámulta a trideón őrjöngő reklámkavalkádot.

*

Midori átlépte a halott számítógépet, szánakozó pillantást vetett rá, majd az egetverő hortyogás irányába ment tovább. Kikapcsolta menetközben a trideót, majd Frankhez lépve megérintette a tátott szájjal a lóbőrt húzó férfi vállát. Aztán megrázta.
Hiába rázta, nem ébredt fel. Akkor a tünde lány sarkon fordult és a konyhába ment, hogy kávét főzzön. Már majdnem elkészült vele, amikor az ajtóban váratlanul megjelent Frank. Csodálkozva nézte a lányt, ahogy csodás álomra illik bámulni, majd óriásit ásított.
- Bocsánat – nyögte a műveletet befejezve. – Aludtam egy kicsit.
- Láttam – nevetett Midori.
- Élmény lehetett – Frank az ajtófélfának támaszkodott, és néhány pillanatig úgy tűnt, ismét elalszik. Mégis megrázta magát, és a kávé után kezdett szimatolni.
- Hogy jutottál be? – kérdezte a lányt.
- Természetesen nyitva felejtetted az ajtódat, mint mindig.
- Nem félek - vonta meg a vállát Frank. – Elpusztíthatatlan vagyok, ez már bizonyított tény.
- Hacsak nem magadat fogod kilőni! – Midori tálcára tette a csészéket, cukrot és tejet a gőzölgő kávéval, majd elindult volna a nappali felé rakományával, de Frank az útjába állt.
- Oda most ne – mondta. – Hatalmas rendetlenség van odabenn, és nem esne jól a kávé, ha…
- Értelek – a lány a konyhaasztalra tette a tálcát, majd kiöntötte a kávét. – Mit csinálsz mostanában? – kérdezte társalkodó hangon.
- Semmit. – Frank megpróbált inni a kávéból, de megégette a nyelvét.
- Tehát írsz.
- Mondom, hogy semmit. Hiányzik Kevin. Mi van vele?
- Velem lakik, tudod. – Midori két cigarettát gyújtott, és az egyiket Frank szájába dugta. – Középiskolába jár, de unja. Rengeteg barátja lehetne, de nem jön ki egyikkel sem. Folyton az árnyvilágot emlegeti, meg téged. Garr néha meglátogat minket, meg persze a központban szoktam vele találkozni. Megöregedett.
- Barbara?
- Semmi. Emlékszel, elvittem hozzá Kevint, de csak kiborult, és nem tudott mit kezdeni a fiával. A kurva!... Azt mondja, neki munkája van, új élet, új személyiség, tervek, meg amit akarsz. A régi fia ebbe nem fér bele… Kevin végül is inkább velem maradt, én meg szívesen vállaltam a pótmama vagy inkább a fogadott nővér szerepét, hiszen klassz srác.
- Klassz – bólintott Frank. – Hogy volt képes..?
- Barbara Dahlenre gondolsz? Egyszerűen lelécelt, mert megunta a családját meg az anyaszerepet. Igazi tudós-üzletasszony keverék. Most a Fort Grotti bázis egyik eldugott laborjában kutatja a BDK-metavírus ellenszerét. A munka leköti, a pénz dől, és van elég unatkozó katona a környezetében… A gyerek meg csak összezavarná a szép új életét.
- Hiszen a fia!
Erre Midori már nem tudott mit mondani. Egy ideig hallgattak. Ez a néhány perc szolgált volna arra, hogy kettőjük kapcsolatát megbeszéljék. A kapcsolatot, ami nem is volt igazán kötődés, mert talán csak az akció, a közös cél sodorta őket egymáshoz. Hát kerülték a témát, ahányszor csak találkoztak.
- Még szerencse, hogy Barry már… - Frank egyszerre lehajtotta a forró kávét. – Nem raktál bele cukrot! – mondta fancsali arccal.
- Nem mondtad…
- Kérek még egyet, de négy cukorral, hogy pótoljam az előbbit.
- Rád is fér. Egyébként azért jöttem… Kevinnek új hobbija van, és arra gondoltunk, ha már úgyis összetörted a számítógépedet, segíthetnél neki.
- Hajómodelleket építünk? – Frank megpróbált játszani a lelkest. – Vagy hármasban járunk csavarogni?
- Majdnem – biccentett mosolyogva Midori. – Szerintem nagyszerű ötlet. Ezt olvasd el, Kevin találta! – A lány egy alaposan összehajtogatott újságot vett elő. A kihajtott belső oldalon vastag betűs, tollal bekeretezett cikk állt.
- Három humán nő hulláját találták a Jestertown melletti halastóban? - - olvasta Frank értetlenül, kérdő hangsúlyt használva. – Horgászni megyünk?
- Olvasd tovább! – intett Midori, és amint a férfi belemerült a cikk tanulmányozásába, lopva a konyhaajtó felé kacsintott.
- Három nőt halásztak ki… meztelenek… különös égési sebek a végtagokon és a… a Lone Star szakértői tanácstalanok – motyogta az érdekesebb mondatokat Frank, de még a végére sem ért a cikknek, amikor lecsapta az újságot az asztalra. – Mi köze ehhez Kevinnek? És nekem?!
- Kevinnek van egy elképzelése az ügyről, ami talán segít a dolgot megfejteni – válaszolt Midori. – Csakhogy ő még fiatalkorú, nem vennék komolyan.
- Azért kellek én, hogy legyen valaki, akit komolyan vesznek?
- Így is mondhatjuk. Kevinnek még egy ötlete támadt, és ha… Frank, a végén még alkoholista leszel az unalomtól!
- Az már igaz – bólintott a férfi, és felhajtotta a második adag kávét is. – Nem bírom megölni Deboráht, bármilyen ordas nőszemély.
- Akkor jöhet Kevin ötlete? – Midori ünnepélyesen felállt az asztaltól. – Előre figyelmeztetlek, hogy én is benne vagyok a buliban!
- Az csak jó – Frank megadóan dőlt hátra a széken, amiről a következő pillanatban majdnem lefordult. Csak most vette észre a srácot a konyha ajtajában. – Kevin!
- Hoi, nagyfőnök! – lépett be a fiú. Kezében láthatóan súlyos, papírba csomagolt táblát cipelt, és miután Midori helyet csinált neki az asztalon, letette. – Itt a szülinapi ajándékod!
- Nincs is születésnapom – morogta Frank, és felállt.
- Ha elfogadod Kevin ötletét, most születsz meg másodszorra – mosolygott rá Midori, és szerette volna átölelni a férfit, de nem akarta a figyelmét elterelni. Erre még lesz idő bőven.
- Tehát… - mutatott Kevin a becsomagolt tárgyra. – Ess neki, bontsd ki, benne van az ajánlatunk!
Frank letépte a borítást, és sokáig, némán nézte az ajándékot. Az asztalon egy sárgaréz tábla hevert, sarkain akkurátus lyukakkal, hogy a falra lehessen erősíteni. A táblán pedig formás betűkkel a következő állt:

FRANK ROBINS és TÁRSAI
Magánnyomozó Iroda

Frank gyorsan visszaült a székére, és megkapaszkodott az asztalban.
- Ez nem jó… - integetett aztán kezével a levegőben. – Igazán köszönöm, de… Én nem is értek hozzá!
- Csapatmunkára gondoltunk, Frank – nyugtatta Midori. – Én értek a szakmai részéhez, neked és Kevinnek pedig fantasztikus tehetséged van a nyomozáshoz.
- Gondolod? – bizonytalankodott a férfi. Biztos volt benne, hogy még mindig álmodik. Ez a következő pillanatban még egyértelműbbnek tetszett, amikkor a konyhaajtón Joe Garr lépett be.
- Boldog születésnapot, Frank! – rikkantotta az FBI-főnök. – Én is hoztam ajándékot!
Garr a réztáblára rakott néhány okmányt.
- Ez a hivatalos működési engedély a Frank Robins és Társai Magánnyomozó Irodának, ez a kormány által örökös joggal kiutalt, teljes felszereltségű, öt szobából álló ingatlan tulajdoni papírja, mely hármótok nevére lett kiállítva. Az ingatlan a Longradge toronyház száztizenkettedik emeletén található. És itt van a fegyverviselési engedélyed. Legvégül pedig… - újabb papírt tett a többi tetejére. – Az én személyes ajánlólevelem az új irodátok részére, miszerint ti vagytok a legjobbak.
- Van még valaki odakinn? – mutatott az ajtó felé elcsigázva Frank.
- Csak hárman jöttünk – nevetett Midori. Frank felállt, elment az ajtóig, majd onnan visszafordulva szigorú hangon közölte a társasággal:
- Menjetek haza aludni! Én is azt teszem. Reggel indulunk Jestertownba!
De nem úszta meg ünneplés nélkül…


VÉGE