Dsida Jenő
Arany és kék szavakkal
             
Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

Ma van 103 éve, hogy Erdélyországban, egész pontosan Szatmárnémetiben, 1907 tavaszán meglátta Isten napos világát Dsida Jenő. Mindössze 31 évet adott neki a Sors, de ahogy ez a verse is mutatja, hagyott maga után néhány rímbe foglalt drágakövet. Sajnos, nem becsüljük eléggé, sőt vannak, kik inkább feledtetni próbálják őt és inkább olyan senkiháziakból vizsgáztatják gyermekeinket, mint a galíciai jöttment Spíró, aki szerint mi, magyariak "szarból jöttünk"...

Ne feledjük IGAZI nagyjainkat! Emlékezzünk most tisztelettel feledtetni próbált nagy költőnkre, a MAGYAR Dsida Jenőre!